Vágólapra másolva!
Kevés szomorúbb látvány van az esőbe burkolózó gasztrofesztiválnál. A maroknyi vendég a tócsákat kerülgeti, majd sebesen behúzódik a féltetők alá – tekintetükön látszik, hogy inkább forró teát innának, mintsem a dűlőszelektált vörösborok nagyságán elmélkednének.
Vágólapra másolva!

A budai Millenárison tegnap, május 21-én este kezdődött a Gourmet Fesztivál, amely a hazai gasztroszakma egyik legnagyobb közösségi banzája – idén ezt rútul megakasztani látszik az időjárás, amely egész hétvégére kellemetlen, esős és szeles órák ígéretét hordozza magában.

A tavalyi napsütötte bulin a rakott krumpli volt a kulcsétel, idén a szervezők a paprikás csirkét választották. A hagyományos, magyaros étel vagy annak funky újragondolása a legtöbb standon megtalálható, de nem kell aggódnia annak sem, aki egyéb izgalmakra vágyik: bőven van mit enni, sőt sorok sincsenek.

A nyitónapon még nem volt tömeg Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A park tórendszeréből szomorúan kiálló, lámpafüzérekkel bolondított fácskákról csöpög a víz, a hullámkarikák közül néha ki-kinéznek a méretes narancsszínű díszhalak. Nekik idén is szerencséjük van, nem zsákmányként telepítették őket a vízbe – nélkülük is bőven van mit enni, de ha nem fordul naposra az idő, sokan vihetnek haza maradékokat.

Egész hétvégére ilyen időt jósolnak Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A paprikás csirkék kóstolóján már túlestünk, ha már kinn voltunk, igyekeztünk új ízeket keresni. Ebben kiváló kalauz a belépéskor kapott programfüzet, amely a térkép mellett ábécérendben sorolja a standokat, míg a másik felén az egyes éttermek menüjét listázza. Mielőtt megrohanjuk az első, illatokkal csábító helyet, nyugodtan studírozzuk át: csak az esőcseppek sietnek a földnek csapódni, nekünk nem kell rohanni.

Tengeri halak északról Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Halak északról délre

A csütörtöki nyitónap egyik legizgalmasabb lehetősége a Norvég Királyi Nagykövetség által szervezett kóstoló volt, ahol az északi fogások legjavát próbálhattuk ki – a konyhapult mögött a budapesti Big Fish bisztró szakácsai mutatták meg, micsoda íztartalékok vannak a tengeri halhúsban.

Gravlax, vagyis pácolt lazac – szeretjük Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Marinált óriás laposhalból, mangóval készült a ceviche, amit gravlax (pácolt lazac) követett. A meglepő ízvilágú fogások mögé a bergeni halleves sorakozott föl, amely után rozmaringos, lime-os, spárgával tálalt óriás laposhalfilét kínáltak. Amikor már csak a Mauer Oszkár által palackozott 2013-as kadarkába bírtunk kapaszkodni, a séf tovább emelte a tétet: az exkluzív, ám félelmetesen rusnya ördöghalból készült, pármai sonkába tekert filé már felért egy dupla gasztrosokkal.

Az eső Norvégiában ilyenkor teljesen normális, mondta a nagykövetasszony Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Tavaly, Tove Skorstein nagykövetasszony meghívásából már volt szerencsénk megismerni a kedves norvég humort, ami az idei Gourmet Fesztivál-os kóstolón folytatódott: megtudtuk, hogy pont jó háttér a zuhogó eső, hiszen Skandináviában ez a normális – bólogattunk, majd a ponyva alatt egymás vállához préselődve magunkhoz vettünk egy újabb falatot.

Ördöghal, csúnya, de nagyon finom Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Norvégia a világ második legnagyobb halexportőre – 10 milliárd eurós piacról van szó. A nagykövetasszony kifejtette, hogy „sok magyar nem szereti a halat, sőt meg sem akarják kóstolni, pedig a nagy, tiszta és hideg tengeri vízben fogott példányok ízletesek, elsőrangúak.” Senki nem vitatkozott vele, aki ott volt, egyetértően bólogatott.

Lena Steffensen kiemelte a fenntarthatóságot Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A délutáni esemény vendége Lena Steffensen volt, aki Norvég Halipari Tanács képviseletében érkezett – céljuk, hogy mi, magyarok több halat együnk, ami tekintve az egy főre jutó évi átlagos 4,5 kilót, akár még jó ötlet is lehet.

A Big Fish stábja nagyot alkotott Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A szakember kifejtette, hogy náluk a tengeri halakon van a hangsúly annak ellenére, hogy rengeteg édesvizű tó és folyó is található. Ezek a helyiek számára leginkább hobbihorgászati helyszínek: az élelmiszeripari hangsúly a tengeri halászaton van.

Ördöghal pármai sonkában Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

„Fontos, hogy nem csak kifogjuk a halat, az utánpótlásról is gondoskodunk: Norvégiának rendkívül fontos a fenntartható halgazdaság. A túlhalászás tilos. Ahhoz, hogy hosszú távon is megmaradhasson az ágazat, be kell tartani a kvótákat, amelyet szakembereink felállítanak” - tette hozzá a Táfelspiccnek Lena Steffensen.

Sárközi Ákos csodát tett Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Virágzó május

Esőben fagyizni? Igen: az Auguszt cukrászda csak egy lépés. Az ízek amúgy sem tűrnek halogatást, nincs ideje a gombócoknak megolvadni. A gyümölcsös aromákra meglepő, de tökéletes válasz a borkonyhás Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf tokaji boros libamájjal töltött linzere, amely a tetejére szórt ehető virágoktól csak még izgalmasabb nemcsak szemre, hanem ízre is.

A Kreinbacher erre büszke lehet, csodás lett a Nature Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Ha valamit megkóstolnak a fesztiválon, ez legyen az – ha hallgatnak ránk, mindképpen igyanak hozzá a somlói Kreinbacher pincészet pezsgőjéből: kedvencünk a brut nature, ami száz százalék furmintból hozzáadott cukor nélkül készül.

Magyar kaviárral dolgoztak Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Az éles szénsav mellett almás ízek törnek fel, miközben a furmint eredeti jegyei meg tudnak maradni. Kiváló falatkával kedveskednek a vendégeknek: a pezsgőhabra illesztett szezámchipsre magyar kaviárt ágyaznak: kontrasztos, de hibátlan szett.

Meglepő, de ez főzelék. Ráadásul finom is! Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Cserepes édesség

A vegánok számára is van tipp: a Babelnél azukibabos fasírt jut az izgalmas tökfőzelék mellé. Az íze nem hétköznapi, de húsfixációval élőknek sem lehet hiányérzete, pláne, ha a szomszédos Kiosk standjáról őszinte kedvességgel kínált kacsaburgert is mögé illesztik.

Kacsaburger libamájas majonézzel Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A fesztivál legmókásabb édessége szintén innen érkezett. Elsőre azt hittem, hogy egy virágcserepet akarnak rám tukmálni, de kiderült, hogy az agyagedényben málnafagylalt van, ami pedig földnek tűnik, az is ehető csokis ínyencség. Nézzék meg a képet – hát csoda, hogy bepaliztak?

Meg mernék enni? Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Krokodil, dundi

Az extrémebb alapanyagok kedvelőinek is érdemes esernyővel felszerelkezve kilépni a Millenárisra: a Corinthia Hotel konyhája krokodilból készült hústekercset kínál. Nem bírtam ki, a fogás után kértem egy kanálnyi tiszta húst is, hogy átérezhessem, mit kínál a hüllő gerinc körüli izomzata.

Krokodilhúsos tekercske Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Meglepő módon a kecskére asszociáltam, de annál fűszeresebb, vadabb. Persze örülök, hogy a hazai vizekben nem élnek krokodilok, de időnként szívesen eszegetnék ilyen falatokat.

Krokodilhús a serpenyőben Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A napijegy ára 3500 forint, az egész hétvégére érvényes bérlet 7500. Emellé pénzzel kell feltölteni egy kis kártyát, mert a standoknál készpénzt nem fogadnak el. Az árak nem alacsonyak, de egy jobb éttermi menü áráért már itt is kalandozhatunk – igaz, aki kevés pénzből jól akar lakni, ne ide jöjjön.