Instant tészta, amely milliárdokat hozott

instant leves ando
Vágólapra másolva!
Tegnap, március 5-én ünnepelte volna 105. születésnapját Vu Bajfu. Önöknek sem mond semmit a név, igaz? Ha azt mondom, hogy Momofuku Ando, esetleg közelebb jutnak a megoldáshoz? 
Vágólapra másolva!

A férfi nálunk jóformán ismeretlen, találmányával azonban mindannyian találkozhattunk, ha máshol nem, a boltok polcain. Japánban és Ázsiában viszont a huszadik század egyik legnagyobb újítójának tartják – ő találta fel a rámenként ismert tradicionális tészta instant változatát, azt, amelynek variációi a tűzföldi kisbolttól a körúti abc-n át Tokió alsóig mindenütt megtalálható.

Andó Momofoku, az instant leves feltalálója Forrás: Origo

Idehaza a kínai típusú az elterjedtebb, de az eredeti, Nissin Food által gyártott Smack is minden kollégista múltjába kitörölhetetlen nyomot hagyott. Hogy lett az egyszerű ételből a világ egyik legnagyobb mennyiségben gyártott gyorskajája?

Egy eredeti rámen leves - ez nem instant! Forrás: Origo

A 2007-ben, 96 éves évesen szívelégtelenségben elhunyt Ando Tajvanon született, Vu Bajfuként – textilkereskedő család sarja volt, akit a harmincas években Japánba küldtek üzletkötést tanulni. A második világháború után végleg Japánba emigrált, hogy szerencsét próbáljon. Nem sikerült elsőre, hisz még utcai zokni árusként is kénytelen volt szerencsét próbálni.

A rámen tészta Forrás: Origo

Momofuku Ando visszaemlékezéseiben leírta, hogy azokon szeretett volna segíteni, akik éhesen bolyongtak a városi utcákon, vagy edénykéjükkel hosszú sort képeztek a kifőzdék előtt. Sokak szerint a jóságos történet nem több puszta mítosznál, és felidézik, hogy csalás miatt 1948-ban és 1949-ben a börtönt is megjárta a később milliárdossá vált üzletember.

A bögrés változat papírpohárban Forrás: Origo

Az, hogy a rámen kínai-e vagy japán, máig nem tisztázott. Feltehetőleg a két konyha keveredésével született meg a második világháború után, igaz, akkor még exkluzív ételnek számított, hisz a tésztához való liszt nem mindenütt volt elérhető. Ahhoz, hogy mára ennyire elterjedt legyen, elég volt egy hirtelen ötlet.

Nogucsi Szoicsi űrhajósnak is készült Forrás: Origo

Amikor Ando 1958-ban több hónap kísérletezés után feltalálta az instant tésztát, még nem voltak hasonló, percek alatt összedobható ételek. Csak egy kis forró víz kellett, amit bárki rá tudott önteni – nem csoda, hogy előbb Japánban, majd Ázsia többi országában is lendületesen elterjedt. A cége komoly felvirágozását azonban a Cup Noodle, azaz a papírcsészében előre csomagolt verzió hozta el – 1971-ben mutatta be, és ezzel az Amerikai piacon is sikert aratott. Innentől az ebédhez tényleg nem kellett más, csak egy kis forró víz.

Csak víz kell hozzá, népszerű lett Forrás: Origo

Számtalan változata ismert, de mindben ott a tészta és a mártást adó por. Az autentikus változatok idehaza aránylag ismeretlenek, de a kínai, koreai és tajvani mutációkból egész jó a kínálat, főleg az ázsiai boltok polcain. Ando cége, a Nissin Food nagyon hamar óriásivá vált – halálakor már 300 millió dolláros éves profittal büszkélkedhetett.