2,7 kiló szalonnát zabált meg öt perc alatt

szalonnaevés szalonna evés
DAYTONA BEACH, FL - FEBRUARY 22: Smithfield and Major League Eating's Matt Stonie Set Bacon Eating World Record with 182 Strips at Daytona International Speedway on February 22, 2015 in Daytona Beach, Florida. Gerardo Mora/Getty Images for Smithfield/AFP
Vágólapra másolva!
Amerikában már léteznek hivatásos versenyevők: Matt „Megatoad” Stonie is szeretne közéjük tartozni. Új rekordjával minden esélye megvan, hogy bekerüljön ebbe az értelmetlen körbe, hiszen durván túlszárnyalta az előd 2010-ben leküzdött 54 szeletét.
Vágólapra másolva!

Új világcsúcsát még nézni is rossz. Öt perc alatt tizenegy csomag, azaz 182 szelet szalonnát tolt be, ami 2,7 kilót tett ki. A rendezvényen elmondta: „Igazi szalonna-rajongó vagyok, úgy éreztem, itt az ideje megdönteni a világrekordot."

Forrás: AFP/Gerardo Mora

A büszke fiatalember úgy tűnik, remek kiugrási lehetőségnek tartja ezt: "Mint az egyik legfiatalabb versenyevő, mindig vágytam arra, hogy meglegyen a 150 szelet. Most, hogy összejött öt perc alatt a 184 szelet, már tudom: ez az én üzemanyagom a siker felé vezetőúton.”