Lángoló pokol a gyomorban?

tűz
Vágólapra másolva!
Itt a farsangi szezon, a lakomák ideje. A nagy vacsorákkal együtt azonban a reflux, a gyomorégés is eljöhet. Önök tudják, mit kell tenni ellene?
Vágólapra másolva!

Mióta a televízióban lépten-nyomon reklámozzák a vény nélkül kapható gyógyszereket, sokan elintézik azzal, hogy bekapnak egy tablettát, mintha az megoldás lenne. Ez olyan, mintha becsuknánk a konyhaajtót, miközben lángol az olaj a serpenyőben – attól, hogy nem látjuk, a tűz még tombol. Azzal, hogy gyógyszerrel tömjünk magunkat, a problémát nem oldottuk meg, éppen csak elrejtjük egy-két napra.

Vigyázzunk, egy jó disznóvágás utáni lakoma gondokat okozhat Forrás: Táfelspicc

Mi okozza?

Legtöbbször az étkezések, azok mennyisége vagy összetétele okozza a gyomorégést. Ha túl sok eledelt veszünk magunkhoz, a gyomorban megnő a nyomás, ami miatt a gyomorszáj nem zár megfelelően.

Mit okoz?

A jelenségtől a gyomorsav vagy gyomorsavas ételmaradékok visszakerülhetnek a nyelőcsőbe és irritálják a nyálkahártyát. Érdemes többször kevesebbet enni, az nem terheli annyira az emésztőrendszert. Ügyeljünk arra, hogy vacsorára, röviddel lefekvés előtt ne tartsunk nagy lakomát – azzal jegyet váltunk a gyomorégés felé vezető feltüzelt expresszvonatra.

Mit ne együnk?

Nem jelenthető ki, hogy ez vagy az okozza a savtúltengést, mindenkinél más váltja ki. Azonban az, hogy mik a potenciálisan veszélyes ételek, meghatározható. A melanóma ellen ugyan jó, de a gyomor nem kedveli a sok koffeint. A csokoládé, a pikáns fűszerek, vöröshúsok, a zsírban és olajban sült fogások, a nyers hagyma, a menta és a nagyobb mennyiségű paradicsom ugyanúgy problémát okozhat, mint a grapefruit, a citrom és a sok narancs. Akinél időről időre visszatér a probléma, ki tudja szűrni, mit nem bír a szervezete. Azonban figyeljünk arra, hogy a gyakori reflux komoly egészségügyi problémákkal függhet össze – ha nem csak alkalomadtán támadnak gondjai, mindenképpen forduljon szakorvoshoz.

Pálinkát tölt egy nő egy borospincében a torkos csütörtökön a tótszentmártoni Kámán-hegyen Forrás: MTI/Varga György

A szesz nem segít

Igen, az alkohol és a reflux összefügg, hiszen a szesz izomlazító, vagyis a gyomorszáj csökkentett mértékben tud összezárni: a gyomorsav visszajuthat a nyelőcsőbe.

Alvás közben jön a tűz?

A rossz testhelyzet is súlyosbítja a gondokat. Fejünk és mellkasunk legyen kicsivel feljebb. Ha a gond leginkább éjjel, alvás közben lép fel, feküdjünk a bal oldalunkra, hiszen a gyomorkimenet a jobb oldalon található – ha nem is szász százalékos módszer, de ezzel is küzdhetünk az ellen, hogy a gyomorsav a nyelőcsőbe jusson.

Óvatosan a tablettákkal!

Érdemes végigolvasni a gyógyszerek kísérőlevelét, hiszen a mellékhatások között szerepelhet a savtermelés: gyulladáscsökkentők, fájdalomcsillapítók, antidepresszánsok, nyugtatók és bizonyos antibiotikumok ugyanúgy okozhatják, mint a vérnyomás-szabályozók vagy asztmagyógyszerek.

A túlsúly is kockázatos Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Markus Scholz

Túlsúlyosok szűk ruhában?

Az elhízás is kockázati tényező: számos kutatás talált összefüggést a reflux és a hasi zsír között. Ezt súlyosbítja a túl szűk ruha is, ami a hasunknak feszül, felnyomja a gyomrot, „megrövidíti a záróizmot”, amivel a savat a nyelőcső felé tereli.

Kerülje a stresszt

Sajnos a feszültséggel, a stresszel, idegeskedéssel és az alvászavarral szorosan összefügg a reflux. Hatásukra felborul a lúg és a sav egyensúlya, a gyomornedvek túlsavasodnak.

Feldolgozott ételek?

Ha lehet, inkább nyers zöldségeket, gyömölcsöket válasszon, eredeti, feldolgozásmentes formájában fogyassza ételeit, hiszen számos adalék- és konzerválóanyag savasít, így még azok a táplálékok is gondot okozhatnak az érzékenyeknek, amelyeket amúgy nem sorolunk a potenciálisan refluxot okozók közé.

A feldolgozott ételekben is van veszély Forrás: Thinkstock

Mit együnk, ha bánt a sav?

A népi módszerek között a tej szerepel első helyen. Az égő gyomorba kerülve hígítja a savat, azonban zsírjaira az emésztőrendszer további savakkal reagálhat, így hatása kettős, igaz tudja enyhíteni a panaszokat. A lágy tojás, a háztartási keksz, a főtt krumpli is alkalmas a célra, megoldást adhat a dió is.

Gyógynövények?

A gyógynövények között is találunk a reflux ellen alkalmazhatóakat. Ezek közé sorolható az ibolyalevél, a kakukkfű, a fekete üröm, a kamilla, a pitypangyökér vagy az angelika és a görögszénamag.

A klasszikus szódabikarbóna

Máig a legnépszerűbb metódus a szódabikarbóna fogyasztása. A gyomorsavval kapcsolatba kerülve azonnal hatni kezd, aminek eredménye egyszerűen levezethető: NaHCO3 + HCl -> NaCl + CO2 + H2O, azaz konyhasó, szén-dioxid és víz jön létre a sav helyén.

Ha gyakran érzi, menjen orvoshoz! Forrás: Thinkstock

Túlzott használatának azonban megvannak a veszélyei, hiszen a gáz puffadást okoz, ami ugyanolyan kellemetlen tünet. Nem mellékes, hogy elég komoly mennyiségű konyhasó képződik így a gyomorban, ami egyenes út a vérnyomásproblémákhoz. A Háziorvosblog információi szerint a túladagolt szódabikarbóna nem tud átalakulni, ami hidrogénkarbonát-ionok felszívódásához vezet, ami a vér kémhatását lúgos irányba mozdítja el. Ez súlyos tünetekhez, metabolikus alkalózishoz vezethet.

Csodaszer van?

Csodaszer nincs, csak az egészséges étrend és jó táplálkozás. Az alapszabályokat betartva ön is megúszhatja a refluxot. Ha túl gyakori és nem múló, a probléma máshol van – azt a szakorvos fogja megállapítani.