Villányi vörösbor lett a legjobb Németországban

Koch Csaba
Vágólapra másolva!
Idén decemberben először rendezték meg a németországi Frasdorfban a nemzetközi PAR borversenyt. A 12 ország legjobb borait összesítő versenyben a megmérettetés legjobb vörösbora Koch Csaba 2012-es villányi Csanád Cuvée-je lett 96 ponttal.
Vágólapra másolva!

A borversenyen az abszolút legmagasabb pontszámot egy grúz amforás bor nyerte el 98 ponttal, a Naotari pince Rkatsiteli-Kisi-Kikhvi fehér cuvée-je komplexitásával nyűgözte le a zsűrit.

A legjobb vörösborért járó trófea azonban Koch Csabát illette:

a 2012-es évjáratban a diósviszlói Imre-völgyben szüretelt, 50 százalékban cabernet franc-ból, 25 százalékban cabernet sauvignonból és 25 százalékban merlot-ból készült klasszikus bordeaux-i házasítás 14 hónapig érlelődött kis fahordóban.

Koch Csaba Forrás: Toth Gabor Gyula/Heavenmanphotograph

A borítészek szerint a rengeteg szép vörösbor közül is kiemelkedett eleganciájával. Érdekesség, hogy a zsűri

az eredendően hajós-bajai borász villányi birtokának két másik tételét is aranyéremre méltatta:

2012-es Cabernet Sauvignon Classicus borának 91, míg ugyanezen évjárat és fajta Prémium változatának 90 pontot adott.

A 2012-es Csanád házasításnak egyébként nem ez az első elismerése. 2015-ben a Bayer Országos Borverseny vörös csúcsbora lett, Nemzeti Borkiválóság, de kiérdemelte a Tudósok bora különdíjat is. A néhány hónappal ezelőtt a lombardiai Bergamóban megrendezett Merlot és Cabernet fajták világversenyén nemcsak aranyérmet nyert, de a sajtó különdíját is kiérdemelte a 2012-es Csanád.

Pár mondat Koch Csabáról

A borotai központú Koch Borászat a Hajós-bajai borvidékhez tartozik, míg a VinArt néven működő pincéje Nagyharsányban, a Villányi borvidéken található. A pincészethez tartozó kiváló fekvésű szőlőültetvények a Villányi borvidék egyik legjobb termőhelyén, a diósviszlói Imre-völgyben találhatóak. Koch Csaba elnökségi tagja a Hegyközségek Országos Tanácsának, tagja a Magyar Bor Akadémiának, borai számtalan külföldi és hazai borversenyen nyertek aranyérmet, munkáját 2014-ben az Év Pincészete-díjjal is elismerték.