A kifinomult kólasznobok dobozost igyanak

Coca-Cola HBC Magyarország Kft dunaharaszti palackozó üzeme

A gyárlátogatás nem egy akcióvígjáték: öltönyös emberek sárga védősisakban illegetik magukat olyan üzemekben, ahol véletlenül sem tud rájuk esni semmi. 

A Coca-Cola dunaharaszti töltőgyárában jártunk, ahol végre megtudtunk pár meredek műhelytitkot, pedig az ilyen helyekről a híradó közvetlenül a budakeszi vadasparkban játszadozó őzgidák előtt szokott beszámolni, amikor a néző már félálomban kortyolja a sörét.

Vagy a kóláját.

Nem is gondolná az ember, de Dunaharasztiban van a világ egyik legnagyobb üdítőital-palackozó üzeme, ahol 136-féle frissítő készül 28 ország 594 millió emberének.

Ezt itt mind megissza valaki Fotó: Polyák Attila - Origo

Sisakot sajnos nem kapunk, ellenben van hajháló, köpeny, kamásli, láthatósági mellény, meg adóvevő, a túravezető azon keresztül magyarázza az érdekes adatokat. Hogy például a PET-palackokat (polietilén-tereftalát) maguk gyártják. Ez nem az a ráérős, neccatlétás, pörkölt- és borszagú fröccsöntő üzem, ami elsőre eszünkbe juthatna, itt óránként 42 667 palack készül. Ezt onnan tudom ilyen pontosan, hogy ki van írva egy táblára. És ez jó csajozós dumának is:

Mucika, tudod, mennyit nyomunk óránként? 42 667-et, na iszunk valami édeset?”

Aszeptikus, csíramentes

Ennyi palack készül Fotó: Polyák Attila - Origo

Mintha egy japán autógyárban járnánk, a kaizen jegyében itt is sok helyen feliratok buzdítják a melósokat: „Elismerjük és jutalmazzuk a teljesítményt.”

Soha nem adjuk fel.”

Azért is kellett beöltözni, mert a gyártósor aszeptikus, csíramentes, a gyümölcsleveket – mert nem csak kólát készítenek – pasztörizálják, nem használnak hozzájuk tartósítószert. Tisztább, mint egy átlagos magyar kórházi műtő – mondja az üzemről kísérőnk. Őszintén remélem, hogy igaza van.

A kisebb palackokból 42 600-at töltenek meg óránként, a berendezés éves karbantartási összege 200 millió forint. A folyamatokat egy folyosóról, üvegfal mögül nézzük. Kísérőnk olyan szakszavakat használ, mint gőzgenerátor meg vízpasztőr – bizony, a kólához felhasznált vizet is pasztőrözik, hogy elpusztuljanak benne a mikroorganizmusok. A dobozos üdítőt gyártó sor mellett (100 ezer doboz/óra!) azt is megtudom, hogy vaníliás kólát is készítenek, de idehaza nem forgalmazzák, mert nem szeretjük. Aki nagyon hiányolja, az Ausztriában vagy Svájcban vehet.

A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. dunaharaszti palackozóüzeme Fotó: Polyák Attila - Origo

A Coca-Cola franciaországi üzeméből érkezik a kólához használt koncentrátum, ezt nem piszkálják itt a gyárban, csak az előírtak szerint vízzel hígítják, cukrozzák, szénsavazzák. Éppen ezért a hely leginkább egy összeszerelő üzemhez vagy egy pálinkafőzdéhez hasonlít: a kedves mester nem firtatja, hogy a kuncsaft tett-e meggymagot a cefrébe, fahéjat az almához: időnként fejet vakar, és hümmög egy sort, de nem kérdez, csak főz. Hiába nagyobb ez a főzde itt, Dunaharasztiban, mint Lajos bácsié a Béke utcában, a létszámon nem látszik meg:

itt egy-egy gyártósoron négy-hat ember dolgozik, Lajos bácsinál három, ha a szolgálati őrkutyát is beleszámoljuk.

Az érdekes adatok rajongóinak szeretnék kedveskedni egy érdekes adattal: a kupakokat nyolcszögletű dobozokban szállítják, így a kupak nem tud sarokba szorulni és megsérülni – legalábbis a kólagyáriak ezzel a magyarázattal állnak elő, amikor a bennünk feszülő Sherlock Holmes szót emel a furcsa dobozokat látva.

Glicerinédesség, tanninok

A kekszet egyből eltaláltam Fotó: Polyák Attila - Origo

Minden milliméter, tizedfok, ezredliter pontosan elő van írva, az elkészült üdítőket mégis érzékszervi laborban is megvizsgálják, a gyártást követő napon. A tesztelők a gyár dolgozói közül kerülnek ki, önkéntes alapon. Külön fizetség ezért a munkáért nem jár. A jelentkezők 3-4 százaléka nem felel meg a kritériumoknak. Aki igen, vakteszten minősíti a levek illatát, ízét, utóízét. Mi is kipróbáljuk a dolgot, sikerül eltalálnom négy mintából az eredeti, nem light, nem zéró, nem satöbbi kólát.

A bírálati lapon hosszan értekezem glicerinédességről és tanninokról, de csak nevetnek rajtam.

Az mindenesetre kiderül, hogy lehetetlen egyforma kólát készíteni, ahogyan két ugyanolyan faéket faragni vagy űrállomást építeni sem lehet. Ezért van szükség a rendszeres kóstolásra. Mindez számokba fordítva maximum 1-2 századnyi eltérést jelent.

Valaki itt a képen az új barátom Fotó: Polyák Attila - Origo

Az érzékszervi vizsgálatokon túl az üdítőknek laborvizsgálaton is át kell esniük. Sőt, már a víznek is, ezt kétóránként mérik. A laborban fehér köpenyes doktorok dolgoznak, akik azt is kiszámolták, hogy egy műszak alatt 11 kilométert tesznek meg. És közben minden elképzelhető paramétert megvizsgálnak.

Nem csak a mikrobiológiai adatokat, de még a doboz szerkezetét is. Ami azonban ennél jóval ígéretesebb: kérdésemre

az egyik doktor elárulja, hogy a labor képes – lenne – a kóla összetevőinek meghatározására.

Felcsillan a szemem, és azonnal elkérem a drága ember telefonszámát, ne tessenek meglepődni, ha hamarosan én mosolygok önökre egy régi-új üdítő címkéjéről.

Mindent ellenőrzés alatt tartanak Fotó: Polyák Attila - Origo

Mellesleg új barátom azt is elmondja, hogy

késztermék visszahívására még nem volt példa.

Ez a legkevésbé sem érdekel, még ott, Dunaharasztiban grafikusokat és üveggyárakat kezdek hívogatni, és kitalálom a termék nevét is, de ez legyen meglepetés.

Kérdezd meg a dobozt!

Megnézzük a gyár raktárát is, ami akkora, mint négy focipálya, közben elhaladunk egy számláló alatt, ami azt jelzi, hogy az üzemben 767 napja nem történt baleset. A 768. napon egy munkásnak becsípődött az egyik ujja, talán táppénzre is kellett mennie. Most, hogy mindjárt milliárdos vagyok, szívem szerint hívnék egy stretch limót, és hazahajtatnék, de Polyák fotós nem enged. Kattintgat, mint a villám, közben odasúgja:

Kérdezd meg a dobozt. Tudod!”

Hogy a fenébe ne tudnám, egész ideúton azt magyarázta, hogy a dobozos kóla finomabb, mint a petpalackos vagy az üveges. És hogy ez nem városi legenda.

Azt kérném ott felül, a huszonhetedik sorban, balra! Fotó: Polyák Attila - Origo

Annyi már korábban kiderült, hogy a mozikban meg a gyorséttermekben azért más a kóla íze, mert ők a vezetékes vizet használják a koncentrátum hígítására, míg a gyár a saját, spéci módon beállított vizét. A dobozosról a kólagyár három szakemberét is megkérdezem.

Azt mondják, természetesen ugyanaz az üdítő van mindegyik kiszerelésben, de nagyon nem mindegy, hogy a gyártási időtől számítva mikor isszuk meg a kólát.

A legjobb csomagolóanyag tényleg a doboz

– a fiatalok kedvence – ez ugyanis klasszul megtartja a szénsavat.

A kész szirup külföldről jön Fotó: Polyák Attila - Origo

Az üveg és a petpalack is, utóbbinak azonban porózus a szerkezete, így a kóla veszíthet a szénsavtartalmából. Nagyon sokat nem, mert a szavatossági időn belül tudnia kell bizonyos szénsavmennyiséget, de valamennyit azért igen.

A másik tényező, ha mondjuk Dezske bácsi kisboltjában a petpalack vagy üveg eltölt néhány hónapot egy napfényes sarokban – ez is befolyásolhatja az ízét.

Polyák fotósnak tehát igaza van: a kifinomult kólasznobok dobozost igyanak.

A gyárban mindenfelé hűtőszekrények vannak, ahonnan a dolgozók ingyen – béren kívüli juttatás – vételezhetnek üdítőket. Ezt a helyi szakzsargon „szájban fogyasztásnak” nevezi.