Kézműves sör a Tescótól? Meglepő, de iható!

tesco sör
Vágólapra másolva!
Megérett a világ a pusztulásra, vagy megjött a multi esze? A Tesco a Finest sorozatában most kézműves jellegű, kisüzemi, saját márkás söröket mutatott be – naná, hogy nem tűrt halasztást, azonnal megkóstoltuk mindet.
Vágólapra másolva!

Persze ezért nem építettek saját gyárat, a munkával a szlovákiai Karpatot bízták meg, náluk főzetik Gerencsérben (Hrnčiaroviec nad Parnou), Nagyszombat mellett. Lager, búzasör, ale, IPA és stout kapható: a dizájn jeles, elegáns és divatosan archaizáló az összes címke, amelyeket a 0,33 literes palackokra ragasztottak. A nyaknál és a kupakon diszkréten tűnik fel a Tesco Finest felirat, aki nem figyel, észre sem veszi, hogy egy multinacionális üzlethálózat érdekes kísérletébe futott bele.

Asztalon tescós sör Forrás: Zirig Árpád

Istenkáromlás lenne ez,

a kézművesség megcsúfolása?

Biztos lesznek, akik így tekintenek erre, mi ebbe a moralizálásba inkább nem mennénk bele, a sörre koncentrálunk.

Elegáns kupak Forrás: Zirig Árpád

A 6000 hektoliter kapacitású szlovákiai főzde jót ígér, Tomáš Hub főzőmester nemzetközi és belföldi tapasztalatok után paktált le a Tescóval – vajon a kis kézművesboltok után átszokunk nagyáruházba, vagy maradnak a 349 forintos söreik a polcokon?

Tesco Finest Lager

5,2%, szűretlen

Forrás: Zirig Árpád

Pilseni típus, érezhetőek is a Saaz komló jegyei, bár kicsit édesebb, mint jólesne elsőre – ha rajtam múlna, kis komló még került volna bele, így talán túl nyárias, egyszerű, nem elég rafinált.

Forrás: Zirig Árpád

Sajnos a habja elég gyorsan leült, de mi sem nézegettük sokáig. Ízhibái nincsenek, az utóíze kifejezetten kellemes – egyetlen baj vele, hogy

valós, markáns, önálló karaktere nincs.

Az ár-érték arány jó kérdés, de ennyi pénzért inkább valami emberesebb cseh sört vennénk.

Tesco Finest Wheat

5%, szűretlen

Forrás: Zirig Árpád

A habja sajnos ennek is azonnal leesik, de az illat kárpótol: nem németesen kötött, hanem újhullámosan gyümölcsös, sokkal szabadabban értelmezett ital a hagyományos búzasöröknél.

Forrás: Zirig Árpád

Alkoholtartalma pont megfelelő, igaz, az első kortyok után nem érezni ennyinek. Furcsa egy ilyen sörtől, de

lassan épül föl, mintha késleltetné valami a kibontakozását.

Határozottan kellemes, bár nem mindenki szereti majd.

Tesco Finest Ale

5,2%, szűretlen

Forrás: Zirig Árpád

Egyértelműen ez a kedvencünk. Előnye, hogy nem az a tipikus, divatos ale, sokkal több jutott bele a szlovák főzőmester személyes ízléséből. Szokatlan karaktere ellenére minden korty jólesett, különös tekintettel arra, hogy

nem túl vaskos, inkább olyan nyárestére való

– ennél sajnáltam, hogy nem félliteres a palack, mert még ittam volna.

Forrás: Zirig Árpád

A komló több a megszokottnál, határozottabb a vártnál. Ez, úgy érzem, nem baj, szerintem jó elgondolás, ha egy ale nem ugyanolyan, mint a többi, unalomig megismert változat.

Tesco Finest Ipa

5,8%, szűretlen

Forrás: Zirig Árpád

A rézszínű, narancslekváros árnyalat felé hajló felsőerjesztésű italnak egy nagy előnye van:

nem tolták el a divatos kézműves IPA-k mosogatószerszinten tomboló citrusosságáig,

helyette arányos, azok számára is értékelhető, akik életükben először isznak Indian Pale Ale-t.

Forrás: Zirig Árpád

Érthető a Tesco szándéka, nem a fanatikusoknak, hanem a kíváncsi törzsvásárlóiknak kedveskednének – ez most sikerült. Nem rajongok a fajtáért, de nekem bejön a visszafogottsága. Cserébe biztos lesz, aki gyűlölni fogja.

Tesco Finest Stout

4.8%, szűretlen

Forrás: Zirig Árpád

A próbálkozást értékeljük, de egyik kóstolónak sem jött be. Az íze nem rossz, a kevés hozzáadott kávé aranyos ötlet, a hétféle maláta is ad neki valamennyi ívet, de

valahogy mégis túl híg,

mint egy fesztiválos sörfröccs.

Forrás: Zirig Árpád

Habja az első másodpercben eltűnik, az illat ugyan megjön, megnyílik a pohárban, de az íz nem követi. Végig olyan élmény volt, hogy na, majd most robban, de nem – a Finest sorozat legfelejthetőbb tagja volt a Stout.

Nekünk nem baj

Sajnos a porterből két nagy Tescóban sem találtunk, így azt nem tudtuk megkóstolni. Maradt ez az öt, amelyek épp elég kérdést vetettek fel kóstolás közben. Arra a felvetésre, hogy a nagyáruház bérgyártasson-e saját márkanévvel sört, csak egy egészséges

felcsapással tudunk válaszolni. Ugyan a lager meg a stout unalmas, de a különc búza mellett egész korrekt az ale és az IPA – ha rá nem is szokunk, egy kalandot megértek, hiszen most már látszik, a tescós sör kifejezés már nem okvetlen jár negatív előjellel.