Ivott már jó magyar PET-palackos sört? Mert mi nem

pet-palackos sörök
Vágólapra másolva!
Távol áll tőlünk, hogy a PET-palackot szitokszóként alkalmazzuk, de tény, hogy még az ásványvíz is jobban esik üvegből. A kiszerelés nem feltétlenül a gagyi szinonimája, bár a műanyag általában nem a magas minőséget képviseli. Így volt ez a bor esetében, amikor az 500 forint alatti kategóriában kutakodtunk, most a PET-palackos sörökre repültünk rá. Szomjasan vetettük magunkat a poharakra, mégis valamennyi a csapban végezte. Csak erős idegzetűeknek.
Vágólapra másolva!

A Magyar Élelmiszerkönyv olyan nagyvonalúan határozza meg a sör fogalmát, hogy annak alapján minőségi kritériumokat felállítani szinte lehetetlen, ha rajtuk múlna, életünk végéig csak moslék söröket ihatnánk:

„Malátából, valamint pótanyagokból vízzel cefrézett, komlóval ízesített, sörélesztővel erjesztett, szén-dioxidban dús, általában alkoholtartalmú ital.”

A pótanyagokról ezt olvashatjuk: „A sörlé szárazanyag-tartalmának legfeljebb 30%-a származhat pótanyagból. Ilyenek, mint sörárpa, csírátlanított kukoricaőrlemény, rizs, egyéb szénhidráttartalmú termékek.

A technológiai segédanyagok között szerepel a szén-dioxid, a nitrogén, a sörélesztő, különféle szűrő-és derítőanyagok, illetve enzimek.

Egyik se jó Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Sörforradalom

Az utóbbi években azonban nálunk is fellángolt a sörforradalom, és a hírhedten gyenge minőségű magyar nagyüzemi italok rossz emlékét lassan felülírják a jó minőségű kézműves sörök.

De a kézműves kifejezés egyelőre nem jelent semmit a szabályozás szerint, 2015-ig szabadon használható, ezért most még sokan ráírják a leggagyibb termék címkéjére, és olcsó brandeket építenek rá. (Az új szabályozás célja olyan fizikai, kémiai és érzékszervi jellemzők, előállítási technológiák meghatározása, amelyek egyértelműen megkülönböztetik a kézműves technológiával készült termékeket az ipari módszerekkel és méretekben előállítottaktól. Ez persze még nem lesz garancia semmire, mert otthon is lehet kevés pocsék terméket előállítani kézműves körülmények között.)

A PET-palackos söröket többnyire aluljárókban, feltörekvő, de minden tudatosságot és profizmust nélkülöző delikát üzletekben lehet beszerezni. Mi is onnan szerváltuk ezeket.

Mi a baj a PET-palackkal?

A PET-palackot könnyebb tölteni és jóval olcsóbb, mint az üveg, de egyszerűen nem alkalmas arra, hogy hosszabb időn keresztül sört tároljunk benne. Azért nem, mert lélegzik, a sör oxidálódik benne. Részben ez lehet a magyarázata annak, hogy szinte egyetlen vállalható tételt sem találtunk a palackokban.

Márpedig a szavatossági időket tekintve hosszabb távra tervezték ezeket a söröket. Lehet, hogy volt az itt kóstolt tételek között olyan, ami a töltés pillanatában ihatóbb arcát mutatta, de azért nincsenek illúzióink. A PET-palack legfeljebb arra jó, hogy legyen miben hazavinni a csapolt sört kedvenc sörözőnkből, de azt sem árt még aznap este elfogyasztani. Amúgy a PET-palack akár mérgező is lehet.

Teszteltük

A Táfelspicc állandó stábja néhány sokat látott rocker és egy kibicelő sportújságíró társaságában látott neki a kóstolásnak.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Döbrögi Fekete Söre
ER-PÉ Serfőző Bt.
alkohol: 4, 8%
560 Ft / l
Összetevők: víz, maláta, kristály maláta, csoki maláta, festő maláta, komló, sörélesztő

A habja valamennyire tartós, de ez nem sokat segít rajta. Csak hápogunk az illatától, alig merünk egymásra nézni. Elsőre káposztáshordók agresszív savanykája. Később a téeszudvaron bebarnult tócsák trágyás-szénás büdöskéje tör magának utat. Félve kóstolunk bele. Ó, ha azokat a fancsali arcokat le lehetne írni! Pedig a banda nagyja kemény rockon szocializálódott, nem Kosztolányi-verseken.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Lúdas Matyi Söre
gyártó: ER-PÉ Serfőző Bt.
alkohol: 4, 6%
560 Ft / l
Összetevők: víz, árpamaláta, komló, sörélesztő

A habja úgy omlik össze, mint a Firefox a legváratlanabb pillanatokban. Illata ázott széna és esőáztatta kamilla, később komposztba kiszórt rohadt zöldség. Ízben mindez hatványozódik. Valaki bölcsen megjegyzi: „ha vakon kóstolnám, nem tudnám, hogy sört iszom”. Minek kellett Fazekas Mihály hősének nevével besározni? Nem fél a gyártó, hogy „háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza?”

A Vidróczki híres nyála Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Vidróczki
Palóc kézműves vörös sör
gyártó: Széles & Széles
Balassagyarmat
alkohol: 5,5%
250 Ft / 0, 5 l
Összetevők: víz, maláta, komló, sörélesztő

Illatra eddig a legbiztatóbb, ugyanakkor hab csak mutatóban, szénsav alig. Brit pubok ale-jeit idézi, egy pillanatra. De a pillanat hamar elmúlik. Marad az égetett cukorkás, karamell malátás, lapos illat és íz, utóízben egy kis savanyúcukorral. Vörös sörnek nevezik, így akarnak valami érdekességet belecsempészni. Inkább félbarna-barna sörként indítanánk az alsókategóriás sörök világversenyén, ott is az esélytelenek nyugalmával.

Vajon látott búza malátát? Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Kalász
Kaltenecker receptúra alapján
Palóc kézműves búza sör
gyártó: Széles & Széles Kft.
Balassagyarmat
alkohol: 5,5%
250 Ft / 0, 5 l
Összetevők: víz, maláta, komló, sörélesztő

A receptúra valószínűleg arra utal, hogy a gyártók elutaztak Kalteneckerékhez Rozsnyóra. Hosszúra nyúlhatott a túra, mert a Kaltenecker-sörök fényévekre vannak ettől. Attól, ugye, hogy egy Michelin-csillagos séf receptjét megfőzöm, még nem lesz belőlem mesterszakács. Azt mondja a címke egyik része, hogy búzasör. Jó, csak az a bökkenő, hogy az összetevők között elfelejtették feltűntetni a búzamalátát. Már ha egyáltalán van benne. Bár tagadhatatlanul hasonlít a búzasörökre, inkább amolyan kísérletnek fogható fel. Számomra például közelebb áll egy közepes minőségű edámi sajthoz, ex-slammer (szabad tematikájú, ritmusos vers és próza művelője) kollégámnak tutti-fruttis fogpasztát idéz. A malátaédesség harcol benne a túlzott komlókeserűvel. Kibicelő sportújságíró barátunk őszintén bevallja, meccsnézés közben ebből négyet-ötöt gondolkodás nélkül legurítana. Gondolkodásra ez esetben tényleg nincs szükség. Lelke rajta.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Dunakanyar IPA
gyártó: Széles & Széles Kft.
alkohol: 6,5%
Összetevők: ivóvíz, maláta, komló, sörélesztő.
250 Ft / 0, 5 l

Habja egész tartós, illatában nagy jóindulattal felfedezhető az IPA-ra jellemző gyümölcsös (ananász, grapefruit, fenyőgyanta) jegy, ízében viszont hiába keressük. A korty üres és semmitmondó, savanykás, vizes. Lebutított verzió, ennyi erőből viszont akár egy elrontott pilseni is lehetne. Utóízében a komló keserű aromája magányosan szomorkodik a szánkban.

Jó Palóc
Palóc Kézműves világos sör
gyártó: Széles & Széles Kft.
Balassagyarmat
alkohol: 5,0%
250 Ft / 0, 5 l
Összetevők: ivóvíz, maláta, komló, sörélesztő.

Édes, malátás illattal nyit, amely valamennyi kóstolót a kelt tésztára emlékeztet. A palócok nevében kikérném magamnak, de nem inni. Híg, üres, vizes a korty elejétől a végéig, bár igazából nincs se eleje, se vége. Sörszerű ital, messze a harmóniától. Ennél a tételnél fogalmazzuk meg kóstolónk jelmondatát: Inkább egyetlen jó sör egy héten, mint minden nap egy ilyen.

Rossz palóc Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Memento
Palóc Kézműves barna sör
gyártó: Széles & Széles Kft.
Balassagyarmat
alkohol: 6,0%
250 Ft / 0, 5 l

Ha a light kólát kávézaccal összekeverjük és adunk hozzá még egy kis vizet, valami hasonlót kapunk. Habja szinte semmi, szénsavban azonban meglepően gazdag, ez is erősíti a kólás párhuzamot. A sör valószínűleg azért kapta ezt a nevet, mert aki egyszer megkóstolja, valóban emlékezni fog rá. A malátás, leheletnyit kakaós-karamelles benyomást hosszú távon felülírja a savanykás íz. Bárcsak felejteni tudnánk!

Erre emlékezni? Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Dunai Ászok
Magyar kisüzemi sör
gyártó: Akpedo Kft. , Orgovány
alkohol: 4, 5%
410 Ft / l
Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, kukoricadara, komló, sörélesztő

Habja egész sokáig kitart. Illata nem rosszabb a magyar nagyüzemi átlagnál. Tényleg nem értjük, mi a jó a kisüzemi sörben, ha nem tudja megugrani a nagyüzemi színvonalát. Hogy mitől prémium, arra még keressük a választ. Ez is egyike azoknak a minőségjelzőknek, melyeket mindenki pofátlanul használhat, mivel a sörminőség valójában nincs szabályozva. Van, akit a leghugyosabb mexikói kukoricasörre emlékeztet, szerinte micheladának elmegy. Nagyon híg, bután és egyoldalúan komlókeserű, a kukorica savanyúsága és agresszív szénsavassága mindent felülír. Ennyi.

Dunai ászok Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Fekete Ászok
Magyar kisüzemi sör
gyártó: Akpedo Kft. , Orgovány
alkohol: 4, 8%
490 Ft / l
Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, kukoricadara, komló, sörélesztő

Nem tudunk olyan szomjasak lenni, hogy ezt pár kortynál mélyebben megismerjük. Ha szódavízben feloldunk egy széntablettát és savanyú káposztalével felöntjük, egész közel jutunk a palack tartalmához. Habja van, de ennyiben ki is merül a sörös párhuzam. Savanyú, vizes íz, nyomokban karamelles-malátás édesség, ami a korty közepén átvált az ellenkezőjébe, hol sós, hol savanyú. Erre még sportújságíró kollégánk is hitetlenkedve ingatja a fejét. Egy világ dőlt össze benne, mert soha nem öntött még sört a lefolyóba. Meg lehet inni, de minek.

Jaj, ne! Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Szögedi nyári boszorkány
gyártó: Szögedi sörfőzde
alkohol: 5,6%
535 Ft / l
Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, karamell maláta, festő maláta, komló

A címkén felsorolt összetevők közül hiányzik a sörélesztő. Csak jelezzük. Élesztő nélkül nem nevezhetnék sörnek. Igazából tök mindegy, hogy van benne vagy sem. A kávézacc és uborka vékony ízének nincs sok köze a sörhöz. Címkeszépségversenyt sem fog nyerni soha. És ha azt gondolnánk, hogy ennél nincs lejjebb, akkor idealisták vagyunk. A pokolnak nincs feneke.

A pokolnak nincs feneke Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Corvinburg
Ír jellegű vörös sör
gyártó: Akpedo Kft.
alkohol: 5%
Összetevők: ivóvíz, pilseni maláta, karamell maláta, répacukor, komló

Habja tömör és tartós, illata viszont nincs neki. Szaga van. MÁV-szaga. Lepukkant vasúti kocsik retyójából, műbőrből, fémből összeálló penetráns szaga. Félve kóstolunk bele, ennyi erőből vasúti síneket is nyalogathatnánk. Valaki otthon megpróbált sört főzni, de nem sikerült neki. Majd legközelebb. Azért az írek valószínűleg kikérnék maguknak a jelleget. Kár, hogy minden marhaságot szabadon rá lehet írni a címkére.

Fémes ízek Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Corvinburg
Pilseni típusú világos sör
gyártó: Akpedo Kft.
alkohol: 4,5%
Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, kukoricadara, komló, sörélesztő, CO2

A fémes szag és íz a Corvinburg-sörök márkavédjegye is lehetne. Keserűsége mintha nem is komlóból táplálkozna, savanyúságát viszont részben a kukoricadarának köszönheti. Üres, vizes, még csak mutatóban sem bukkan fel benne semmi olyasmi, ami ihatóvá tenné.

Máv-szag Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc