Oroszok ellenőrzik a magyar húsfeldolgozókat

turija turia kobasicijada 2015 kolbász fesztivál kolbászfesztiál vajdaság bácska
Meghozták a disznót, kistraktorral, vájúban. Az egymást követő böllér csapatok feladata az volt, hogy előbb tisztítsák meg, lógassák föl. Akkor bekapcsolták a stoppert és amíg az első kolbász be nem került a sercegő zsírba, mért az óra
Vágólapra másolva!
Az orosz Állategészségügyi és Növényvédelmi Szövetségi Szolgálat szakemberei hétfőn megkezdték a hústermékek oroszországi exportjában érdekelt magyar és görög vállalatok ellenőrzését, közölte Alekszej Alekszejenko, az orosz szakhatóság képviselője. 
Vágólapra másolva!

Orosz hírportálok beszámolója szerint Alekszejenko elmondta, hogy mindkét országban kéttucatnyi vállalatot ellenőriznek április 30-ig, és az előzetes megállapításokat azonnal nyilvánosságra is hozzák. Az eredményeket néhány nappal később véglegesítik és teszik közzé.

Az orosz szakhatóság honlapján közzétett tájékoztatás szerint az ellenőrök április 19. és 30. között tesznek látogatást az érintett cégeknél, és vizsgálják meg, hogy tevékenységük és termékeik megfelelnek-e az Eurázsiai Gazdasági Közösség és Oroszország állategészségügyi előírásainak.
Alekszej Alekszejenko ugyanakkor jelezte, hogy Cipruson és Indiában is hasonló célú ellenőrzések lesznek. Cipruson április 27-től hat-nyolc, míg Indiában április 19. és 25. között hat húsfeldolgozó cégnél végeznek ellenőrzést a Rosszelhoznadzor szakértői.

Disznóölés a faluban - nem ez érdekli őket Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Oroszország tavaly augusztus 8-án rendelt el behozatali tilalmat az Európai Unió tagállamaiból, illetve Norvégiából, Kanadából, az Egyesült Államokból és Ausztráliából származó élelmiszerekre, köztük gyümölcsökre és halakra.

Több európai uniós ország arra kérte Oroszországot, hogy törölje vagy legalább enyhítse az embargót. Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban kijelentette, hogy nem tesznek kivételt egyetlen EU-tagállammal sem, de mezőgazdasági vegyesvállalatok létrehozásával megkerülhető a tilalom.

A Földművelésügyi Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint az orosz szakértők helyszíni ellenőrzése a 2014 februárjában lezajlott magyarországi audithoz hasonlóan technikai jellegű, az nem érinti az embargót. Az ellenőrzés célja, hogy amennyiben az orosz fél enyhít az Európai Unióra bevezetett embargón, az enyhítést követően az érintett magyar vállalatok azonnal szállíthassanak Oroszországba az engedélyezett termékkörökben.

Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos az MTI-nek április 11-én elmondta: az orosz szakértők 22 olyan, főleg húsfeldolgozó céget vizsgálnak meg, amelyeket az embargó előtt már auditáltak, és érdemesnek tartottak arra, hogy termékeik Oroszországba kerüljenek. A miniszteri biztos úgy fogalmazott: Magyarország tiszteletben tartja az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos uniós döntéseket, és betartja az előírásokat, amelyek az EU-tagállamokra vonatkoznak, de készül a szankciók megszüntetését követő időszakra.