2015 az átláthatóság éve

bestillo barack clap
Vágólapra másolva!
A jó barackpálinka sokak szívügye, egyik remek főzdénk most szebb dizájnra is váltott.
Vágólapra másolva!
A régi és az új palack. Nem véletlenül fogalmaznak úgy, hogy 2015 az átláthatóság éve lesz. A cimkéken szereplő egyedi idézetek Torma Tamástól származnak: Krúdy-s hangulatokat közvetítenek a szép életről. Forrás: Bestillo

Vavrek Zsolt tulajdonos hangsúlyozta, hogy a termőtájukra jellemző gönci barack, az eredetvédett gyümölcsök és a belőlük készült helyi termékek ügyét rendkívül fontosnak tartják. 2015 júliusában immár negyedszer rendezik meg a vidék kiemelkedő gasztronómiai eseményét, a Gönci Barack Vigasságot, ahol minden a híres gyümölcsről szól majd, mi ezen idén ott voltunk, csodálatos volt, a diszkóról nem is beszélve.

Lehetett kérni a DJ-től!

Folytatják annak hagyományát, hogy a rendezvényen a környék és a közeli Kassa legjobb éttermeit, helyi termelőit sorakoztatják fel, kompromisszumok nélkül. Céljuk, hogy bekapcsolják Boldogkőváralját a Kassáról induló és Észak-Magyarországon át húzódó Kárpáti Gasztroútba és minél több foodie-t csábítsanak a vidékükre.


Mi az a Kárpáti Gasztroút?

A gasztroút tömöríti a helyi termelőket, a hagyományos, regionális receptekkel és jellemző, 50 km-es körből származó helyi alapanyagokkal dolgozó éttermeket és azokat a turisztikai attrakciókat, melyeknek közük van a helyi gasztronómiához. A tematikus útvonal négy országon keresztül vezet, Észak-Magyarországon Boldogkőváralja és a gönci barack a legfontosabb eleme. A Bestillo célja, hogy minél több foodie-t és gasztroturistát csábítson a Kárpáti Gasztroút ezen szakaszára és megismertesse a vendégeket a valódi, egészséges és minőségi helyi ételekkel és italokkal, közvetlen kapcsolatot teremtve a látogató és a termelők vagy szolgáltatók közt. 2015 júliusában immár negyedszer rendezik meg a vidék kiemelkedő gasztronómiai eseményét, a Gönci Barack Vigasságot, ahol minden a híres gyümölcsről szól majd. Folytatják annak hagyományát, hogy a rendezvényen a környék és a közeli Kassa legjobb éttermeit, helyi termelőit sorakoztatják fel, kompromisszumok nélkül. A vigasságot termelői piac zárja, ahol a gasztrobloggerek főztjének bevételével helyi kezdeményezéseket támogatnak.

Itt a helye a képen. Forrás: Egyed Peter

A gönci barack helye

Nem kérdés, a gönci barack földrajzi helye azon több, mint negyven környékbeli település gyümölcsöseiben van, akik jogosultak az eredetvédelemre. Ez garantálja, hogy a gönci barackból készült termékek valóban a legjobb termőhelyről származnak és helyben, hagyományos módon dolgozták fel őket – támogatva ezzel a helyi gazdaságot, termelőket. Az élelmiszerek minőségére adó, tudatos fogyasztók számára ez bizalmat és biztosítékot jelent, hiszen a termék útját akár a fáig vagy a termelőig vissza tudják vezetni.

A Bestillo zászlóshajója a fajtaválogatott gönci barackból készült pálinka, melyhez a gyümölcsöt ellenőrzött termőterületről lehet csak begyűjteni. A cég saját ültetvényén, a hagyományos gyümölcsészet szabályai szerint gazdálkodik, ami a nagyüzemi, sok vegyszert használó gyümölcstermesztéshez képest lassúnak, időigényesnek és ódivatúnak tűnik, ám az eredménye kárpótolja a fáradozást. A pálinkafőzde a termőtájukra jellemző gönci barack, az eredetvédett gyümölcsök és a belőlük készült helyi termékek ügyét rendkívül fontosnak tartja.

Bekapcsolódik az Édenkertek mozgalomba, melynek célja országosan az őshonos, tájfajta és eredetvédett gyümölcsök megőrzése és a hozzájuk kapcsolódó hagyományok továbbörökítése. A főzde látogatói Boldogkőváralján szakértő párlatvezetésen vehetnek részt, ahol egyrészt megismerkedhetnek a pálinkafőzés lépéseivel, másrészt a Gönci Barack Házában meg is kóstolhatják a páracsövön lecsepegett végeredményt. Támogattak egy olyan tudományos kutatást is, mely során összegyűjtötték a gönci barackhoz és a környék gyümölcsész hagyományaihoz kapcsolódó levéltári anyagokat és ennek eredményéből kiállítást rendeztek a vár egyik termében.