30 évig élt gofrin egy férfi

Csirke és gofri a Sylvia étteremben
Csirke és gofri a Sylvia étteremben
Vágólapra másolva!
Gyerekként úgy tervezzük, felnőttként azokon az édességeken fogunk élni, amit a szülők csak ritkán engednek. De mi van akkor, ha ez teljesül? Egy férfi ugyan a gyerekek álmát élhette át 30 évig, mégsem volt felhőtlen ez az időszak.
Vágólapra másolva!

A 35 éves Ben Gojka ötéves korától kezdve napi hat gofrit majszolt, és élete során több mint 65 000-et evett. A villanyszerelő kihagyta a reggelit és az ebédet, és smarties-t és gyümölcstésztát evett, mielőtt vacsorára egy tányér gőzőlgő gofrit készített volna magának.

gofri, goffri, waffel
waffels with cream and berry fruits
Fotó: Shutterstock/Alina G / Shutterstock/Alina G

A férfi szerint az ételekkel kapcsolatos megszállottsága egész kiskorában kezdődött. 

Anyukám azt mondta, hogy mindent megettem, aztán egy ponton egyszer csak abbahagytam. Úgy kétéves lehettem, már nem is emlékszem. Akkoriban ettem egy sajtburgert, de ennyi volt. Inkább fóbiám volt más ételek fogyasztásától. Ha valaki azt mondaná, hogy kóstolj meg egy kis almát 1000 fontért, azt mondanám, hogy kizárt.

30 évig élt gofrin
Fotó: Mirror.co.uk

Még a gondolattól is rosszul lett, sőt, még a gyümölcs- vagy zöldségfogyasztás gondolatától is elhányta magát.

A kerülő, korlátozó táplálékfelvételi zavar olyan állapot, amikor az egyén szándékosan kerül bizonyos ételeket. Ben novemberben David Kilmurry evésszakértőtől kért kezelést az állapotára, aki megállapította nála az AFRID nevezetű betegséget (fóbia az idegen ételektől). 

Az orvos elmondta:

Megdöbbentett a tény, hogy a biztonságos étele a gofri volt, de a hipnózis után Ben két tányér új ételt, köztük spagettit, friss gyümölcssalátát és gabonapelyhet is megevett.

Azóta számos ételt megeszik. Ma már korpapelyhet eszik reggelire, és nem fél új ételek kipróbálásától sem, de még mindig ragaszkodik a szokásos vacsorájához.

Forrás: Mirror