Ezért nem érdemes vacsorára sokat enni

vacsora, étel, hús
Vágólapra másolva!
Míg korábban a nap központi étkezése az ebéd volt, ma már a legtöbb ember életében a vacsora kap nagyobb hangsúlyt. Hiszen ilyenkor végre van időnk, hogy leüljünk a családunkkal vagy a párunkkal, és egy gondosan terített asztal mellett közösen élvezzük a finom ízeket. Ezzel szemben napközben csak sietősen bekapunk pár falatot, és már rohanunk is tovább a dolgunkra. Ezzel csak annyi a gond, hogy így hajlamosabb vagyunk estére halasztani a nehezebb és kalóriadúsabb ételek elfogyasztását, ami hosszú távon árthat az egészségünknek. Akár cukorbetegség, elhízás, és rossz alvás lehet a túl késői, és bőséges vacsora következménye.
Vágólapra másolva!

Reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, és vacsorázz, mint egy koldus - hallhatjuk gyerekkorunk óta a jól ismert közmondást, amiben sok igazság van. 

Akik rendszeresen későre időzítik az utolsó étkezésüket, hajlamosabbak akár több száz plusz kalóriát bejuttatni a szervezetükbe, különösen, hogy sokan az esti filmezést sem tudják elképzelni egészségtelen nassolnivalók nélkül.

De mégis milyen káros következményekkel járhat, ha egyre későbbi időpontra tolódik a vacsora ideje?

A legvalószínűbb, hogy szembe kell néznünk néhány pluszkilóval,

hiszen az este elfogyasztott kalóriákat már nincs ideje feldolgozni a szervezetnek - kivéve, ha beiktatunk egy késői edzést. Az enyhe túlsúly pedig könnyen elhízáshoz vezet, ha nem kapunk észbe időben. 

A túl késői étkezés emellett 

növeli az olyan súlyos betegségek kockázatát, mint a 2-es típusú cukorbetegség, a rák, emellett gyomorpanaszokat és anyagcsereproblémákat okozhat.

Emellett sokan tapasztalhattuk már, hogy ha késő este jól bevacsorázunk, 

rosszabbul alszunk, sőt, esetenként rémálmok is gyötörhetnek bennünket.

 A kialvatlanság pedig rossz hatással lehet a másnapi hangulatunkra, teljesítményünkre.

A legjobban tesszük épp ezért, ha lefekvés előtt 2-3 órával már nem eszünk semmit.

Ez persze nem egyenlő azzal, hogy este 6 után egy falatot sem ehetünk - hacsak nem 8-9 órakor lefekszünk - de igyekezzünk legkésőbb este 9-ig befejezni a vacsorát még akkor is, ha későn térünk nyugovóra.

Érdemes emellett a könnyebb fogásokat előnyben részesíteni, figyeljünk arra, hogy 

vacsorára már ne fogyasszunk magas zsír-és szénhidráttartalmú élelmiszereket, ehelyett válasszunk sovány húsokat és tejtermékeket, halat, tojást, párolt és nyers zöldségféléket.

Természetesen nem tragédia, ha egy-egy kivételes alkalommal későbbre tolódik a vacsora, vagy megengedünk magunknak néhány kevésbé egészséges fogást, de fontos, hogy a mindennapok során tartsuk magunkat a korábbi időponthoz, és a helyesen összeválogatott ételekhez.