Sokkoló hír érkezett az instant leves hatásairól, ha túlzásba visszük a fogyasztását

instantLeves, instant, leves
A kép csak illusztráció
Fotó: Tanya Keisha
Vágólapra másolva!
Az instant leves az egyik legolcsóbb és legtöbbet fogyasztott készétel az élelmiszerpiacon. Ennek elkészítése rendkívül egyszerű és gyors, így főleg azok körében népszerű, akiknek nincs idejük, vagy nem is tudnak főzni, és habár sokan egészségesebbnek tartják a többi gyorsételhez képest, egyáltalán nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy az instant leves hatásai mennyire mérgezőek lehetnek a szervezetükre, ha túlzásba visszük a fogyasztását. Az instant leves egészséges lehet? Tudományos publikációkra hivatkozva most górcső alá vesszük, hogy mi az instant leves élettani hatása.
Vágólapra másolva!

A levesek annak köszönhetik népszerűségüket, hogy a többi főételhez képest gyorsan elkészíthetőek, hamar felmelegítik a testet, és tápanyagokban rendkívül gazdagok. Az instant leves elkészítése rendkívül egyszerű, hiszen a por mellett csak víz kell hozzá: felforraljuk a vizet, hozzáadjuk a zacskós leves porát, összekeverjük, és már ehetjük is. Magyarországon főleg a smack instant leves a népszerű. Azonban habár valóban ízletes étel, nem minden leves egészséges, és fejt ki jótékony hatást az emberi szervezetre. Több orvos és dietetikus is publikálta, hogy az instant leves hatásai többféle módon is kárt okozhatnak a testünknek. 

Az instant leves hatásai károsak is lehetnek
Az instant leves hatásai károsak is lehetnek
Fotó: defotoberg / Shutterstock/Copyright (c) 2024 defotoberg

Az instant leves hatásai

Szakértők kimutatták, hogy az instant leves és az instant tészta még két órával az elfogyasztása után is érintetlenül marad a gyomorban, tehát a szervezet csak nagy küzdelmek árán tudja azokat megemészteni. Ennek számos következménye van az emésztés szempontjából, mivel a gyomor általában nem tartja meg az ételt ilyen sokáig. Először is, az ilyen típusú feldolgozott ételek esetében az emésztőrendszernek sokkal több időre van szüksége, hogy ezeket meg tudja emészteni. Ha egy élelmiszer hosszú ideig az emésztőrendszerben marad, az a tápanyagok felszívódását is befolyásolja. Márpedig köztudomású, hogy az instant leves nagyon kevés tápértékkel rendelkezik. Tápanyagok helyett az ilyen típusú élelmiszerek adalékanyagok hosszú listáját tartalmazzák, köztük a mérgező tartósítószert, a tercier butilhidrokinont (TBHQ). Nagyon valószínű, hogy ez az adalékanyag a tésztával együtt a gyomorban marad. Ez potenciálisan komoly egészségügyi problémákat okozhat, mivel magával a tésztával együtt emésztődik. 

A tercier butil-hidrokinon (TBHQ) tartósítószer egy kőolaj melléktermék, amely trükkös lehet, mivel gyakran "antioxidánsként" jelenik meg. A fogyasztóknak azonban meg kell érteniük, hogy bár a szintetikus vegyi anyagoknak lehetnek antioxidáns tulajdonságaik, ezek soha nem azonosak a természetesekkel. A szintetikus "antioxidánsok" megállítják a zsírok és olajok oxidációját, meghosszabbítva a feldolgozott élelmiszerek eltarthatósági idejét. 

A Journal of Nutrition című szakfolyóiratban nemrégiben közzétett tanulmányban az olvasható, hogy azoknál a nőknél, akik nagyobb mennyiségű instant levest fogyasztottak, nagyobb volt a metabolikus szindróma kockázata. Már heti kétszeri instant leves megevése is 68 százalékkal növelte ennek rizikóját. Metabolikus szindróma alatt azt értjük, amikor az anyagcserének több egymással párhuzamos zavara is van. Ezek alapvetően négy részre bonthatók: az egyik a zsíranyagcsere zavara, a második a szénhidrát anyagcsere zavara, a harmadik a hízás, a negyedik pedig a magas vérnyomás. 

Kimutatták azt is, hogy a zacskós leves fogyasztásával a nátriumszint növekedése volt tapasztalható, ugyanis az ilyen készételben nátrium is van, a magas nátriumbevitel pedig összefüggésbe hozható a magas vérnyomással, ami szív-és vesebetegségek, valamint a stroke kockázati tényezője. 

Az instant leves tartalmaz továbbá egy olyan káros adalékanyagot is, aminek az a neve, hogy nátrium glutamát (MSG). Elsődleges szerepe az ízfokozó, tehát élelmiszerek ízének és ízletességének fokozása. Bár széles körben használják sokféle élelmiszerben, és engedélyezték a fogyasztását, aggodalmak merülnek fel a szervezetre gyakorolt rövid és hosszú távú hatásaival kapcsolatban. Az ízfokozó hatása ugyanis olyan tünetekkel hozható összefüggésbe, mint a fejfájás, hányinger, magas vérnyomás, gyengeség, izomfeszülés, mellkasi fájdalom, szívdobogás és bőrpír. 

Az ázsiai gasztronómiából már Amerikába és Európába is eljutott az instant ramen leves, ami halat vagy húst tartalmaz, gyakran ízesítik szójaszósszal és a tetején sertéshús szeletek, algalapok, bambuszrügy és zöldhagyma is megtalálható. Ez az étel a japán és kínai hagyományok ötvözésének az eredménye. A leghíresebb a nissin instant leves, aminek a gyártója a japán Nissin Foods, ami már az Egyesült Államokban is több telephellyel rendelkezik. 

Összefoglalva tehát az instant leves káros hatásai közé tartoznak az alábbiak:

  • hányás
  • fulladásérzés
  • hízás
  • magas vérnyomás
  • stroke
  • fejfájás
  • szívdobogás

Természetesen mindezek kialakulására csekély az esély, főleg, ha csak nagyon elvétve, ritkán fogyasztjuk az olyan feldolgozott ételt, mint az instant leves.