Ezzel a trükkel sokáig megőrzi ízét és állagát is a pirospaprika

pirospaprika
pirospaprika
Vágólapra másolva!
A manapság már minden háztartásban megtalálható, őrölt pirospaprika értékét először az Alföldön ismerték fel, ahol az ott élők - ahogy az közismert - a sertészsírban pirított vöröshagymához adták, hiszen ebben optimálisan oldódtak ki a fűszerpaprika-őrlemény íz- és színanyagai. Ezt az úgynevezett pörköltalapot a magyaros ételek jelentős részénél a mai napig előszeretettel alkalmazzák. Cikkünkben számba vettük, hogyan érdemes otthon tárolni, hogy sokáig megőrizze ízét és állagát is.
Vágólapra másolva!

Akit nagyon zavar, hogy a pirospaprikája rövid idő elteltével veszít a színéből, illatából, és a zamatából, annak most bemutatunk egy hatásos trükköt, amellyel ezt megelőzheti.

A magyar konyhában igen jártasak szerint az őrölt pirospaprika úgy őrzi meg legtovább színét, illatát és állagát, ha néhány egész babérlevelet teszünk mellé a tartójába.

Érdemes továbbá sötét, zárt helyen, kicsi, csavaros üvegekben tárolni, a fedő alá pedig fóliát tenni, hogy biztosan légmentesen záródjon. Ha mindent jól csinálunk, felhasználásakor a 3-4 éves pirospaprika is még mindig friss, zamatos és harsánypiros színű lesz.

Bár a magyaros konyha alapja, mégis kevesen tudják, hogyan kell helyesen tárolni a pirospaprikát. Forrás: Shutterstock

Forrás: Mindmegette