Megkezdődtek a Szekszárdi Szüreti Napok

szekszárdi bor
Vágólapra másolva!
A vasárnapig tartó programsorozat pénteki, ünnepélyes megnyitóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter méltatta a szekszárdi bort.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely a rendezvény fővédnökeként a Béla király téren mondott köszöntőjében azt mondta, büszkék lehetünk arra az útra, amelyet a magyar bor az állami borászatok "borzalmas minőségű borai" óta a rendszerváltozást követő három évtizedben bejárt.

Ma már kiváló magyar borokat fogyaszthatunk,

- tette hozzá.

- jegyezte meg.

Úgy vélte, Magyarország két kiemelkedő, vörösboros régiója, a villányi és a szekszárdi között a versenyt Szekszárd nyeri.

szekszárdi bor Forrás: Origo

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke többek között arról beszélt, hogy a szekszárdi borvidéken 2100 hektáron 14 ezer tonna szőlőt szüretelnek, és csaknem 100 ezer hektoliter bort állítanak elő.

- fűzte hozzá.

A város történelmi főterén összegyűlt, több száz fős közönséget köszöntötte Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa, Horváth István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, a programot Gyurkovics János (Fidesz-KDNP), Szekszárd alpolgármestere nyitotta meg.
Az alpolgármester átvette az idén Szekszárd város borának választott bor egy palackját is a Szent Gaál Kastély és Borház 2021-es kékfrankosából, amelyet Posevitz Ilona birtokvezető mutatott be.
A néhány programmal már csütörtökön elkezdődött szüreti napok a város legnépszerűbb kulturális, borgasztronómiai rendezvénye. Idén mintegy negyven színpadi produkció, több kiállítás, valamint 28 szekszárdi, két tolnai borvidéki pincészet és két pálinkaház várja a közönséget.