Csokinyúlból sincs hiány, idén azonban más édesség a sláger

csokinyúl, húsvét
Vágólapra másolva!
Idén semmiképp sem lesz hiány húsvéti édességből. A kereskedők már jóval a veszélyhelyzet kihirdetése előtt feltöltötték raktáraikat és polcaikat a szokásos mennyiségből, így nem kell attól tartani, hogy valaki lemarad a csokinyúlról, csokitojásról vagy más húsvéti finomságról, akár hazait, akár importot választ. Ebben az évben a Magyar Édességgyártók Szövetsége a húsvéti édességfogyasztás csökkenését valószínűsíti. De kekszből a szokottnál több fogy.
Vágólapra másolva!

Várható, hogy húsvéti élelmiszervásárlásra szánt összegek részben eltérültek. Tartalékképzésre is komolyabb lehet a motiváció, mint korábban. Az export most sok irányban korlátozott, vagy egyenesen lehetetlen.

A piaci kereslet csökkenésének, negatív hatásainak elsősorban a hazai kis- és középvállalatok vannak kitéve.

A leginkább negatív hatásokkal a csokoládé, az impulzustermékek, az exkluzív és exkluzív csatornákon (például belvárosokban, repülőtereken, kávéházakban) értékesített különleges édességek esetén kell számolni. Itt a visszaesés terméktől függően a 10-70 %-ot is elérheti.

Forrás: Magyar Édességgyártók Szövetsége

A snack-ek és chipsek piaca stabil. A müzlik, gabonapelyhek és funkcionális szeletek iránt erőteljesen nőtt az érdeklődés.

A kekszeknél is a kereslet növekedéséről számoltak be.

Itt az is nagy előnyt jelent, hogy az alapanyagok döntő része hazai, ezért itt a szállításból adódó nehézségekkel kevésbé kell számolni, de az export ebben az esetben is nehezített pálya.

A minőségi édesség keresése, a tömegében kevesebb, de magasabb értékű termékek vásárlása minden bizonnyal folytatódik ahogy a helyükre kerülnek a dolgok.