Aki azt hiszi, hogy a gluténmentes lisztek fogyókúrásak, téved

gluténmentes glutén mentes
Vágólapra másolva!
Cöliákia, búzaallergia és glutén okozta különféle tünetek. Ha az ember azt hallja, hogy valamilyen allergiája vagy érzékenysége van, általában azonnal kétségbeesik. Persze ez érthető, hiszen egy teljesen új étrendre kell berendezkednie, és az első lépések itt is elég nehézkesek. Sok a tévhit és a tanácstalanság. Sokaknál azonban itt még nincs vége a történetnek. Ezekhez a problémákhoz még számos más is jöhet, mint az inzulinrezisztencia, a tejallergia vagy az élesztőre való érzékenység. A baj nem jár egyedül – szokták mondani. Én azonban még annyit hozzátennék, hogy általában a kétségbeesés kíséri útját. Legalábbis eddig így volt, de ma már van élet mindenmentes diétával is. Erről beszélgettünk Kiss Monával, aki speciális gasztroblogger, táplálkozási tanácsadó és író. Nem mellesleg: ő aztán tudja, milyen teljesen mindenmentesen élni.
Vágólapra másolva!

Cöliákia, cukorbetegség, vérszegénység, lisztérzékenység, laktózérzékenység, teljes tejtilalom, mogyoróallergia és itt még nincs vége a felsorolásnak. Mona élete 2012-ben változott meg, amikor diagnosztizálták nála a cukorbetegséget és a cöliákiát. Így kezdődött. Utána jött a többi probléma.

De ő nem hajtott fejet, és nem hódolt be, hanem felvette a kesztyűt:

ma már teljesen mindenmentesen él, és annak szenteli a hétköznapjait, hogy másoknak is segítsen. Mert bizony van élet a búzaliszten túl!

– mondja Kiss Mona speciális gasztroblogger, táplálkozási tanácsadó, író.

Kiss Mona Forrás: Kiss Mona

„Ezek a lisztek teljesen másképp viselkednek, mint a búzaliszt. Nincs benne az a ruganyosság, rugalmasság, mert ugye hiányzik belőle a glutén, ami azt adja. Ezt helyettesíthetjük például útifűmaghéjjal, vagy más sikérhelyettesítővel,

hogy megfelelő állagú legyen a tésztánk sütéskor."

Ám ez még nem minden. Ahhoz, hogy boldogulni tudjunk a mentes életben, néhány dolgot még érdemes tisztázni a lisztekkel kapcsolatban. Például, hogy melyikből a legjobb a kenyér vagy a piskóta.

„Emellett azonban a zablisztből is nagyon finom a piskóta, ezért szeretik előszeretettel használni azok az életmódváltók is, akik elsősorban fogyni akarnak. Én szívesen használok például barna rizslisztet kenyerekhez, süteményekhez, ehhez pedig általában köleslisztet és tápiókakeményítőt szoktam keverni.

Az alternatív liszteket érdemes keverni, már csak azért is, mert néhányuknak, mint például a kölesnek, elég jellegzetes az ízük."

A glutént sikeresen kizártuk az étrendből, de mi van azokkal, akik cukorbetegségben vagy inzulinrezisztenciában is szenvednek még a glutén okozta problémák mellett?

Vannak olyan lisztkeverékek, amelyek élesztőmentesen is működnek, így aki nem fogyaszthat élesztőt, ugyanúgy tud finom kenyeret enni Forrás: Shutterstock

„A lisztkeverékeknek, a kukorica vagy rizslisztnek magas a szénhidráttartalma, nagyjából megegyezik a búzalisztével. Tehát, aki azt hiszi, hogy a gluténmentes lisztek fogyókúrásak, az téved.

Bár már megjelentek a piacon a lassú felszívódású, gluténmentes lisztek, amelyek beilleszthetők a cukorbetegek és az inzulinrezisztensek diétájába egyaránt.

Emellett léteznek már nagyon jó céllisztek, amelyek például pizza, linzer vagy piskóta elkészítéséhez ajánlottak. Ezek nagyban megkönnyítik egy háziasszony életét. Ennek ellenére én például nagyon szeretem a különböző liszteket (például barna rizs, köles, tápióka) keverni. Emlékszem, a diétám elején is mennyit kevergettem. Akkor ismertem meg ezeket a liszteket, tanultam velük sütni-főzni"

– emlékszik vissza Mona.

Az internet és néhány helyen már a boltok polcai is tele vannak lisztkeverékekkel, amelyek jócskán megkönnyítik a diétázók életét. Mona elmondja, hogy a kezdő diétázóknak mindenképp ezeket ajánlja, mert nincs velük külön gond. Ráadásul az interneten rengeteg recept van, amelyek a kezdők segítségére lehetnek.

Megnéztük, hogyan cseréljük le a lisztet, ha gluténérzékenyek vagyunk, illetve mit kell tennünk, ha ehhez még párosul a cukorprobléma is. Most pedig arról lesz szó, hogyan birkózzunk meg a tejtermékek, a tojás vagy az élesztő elhagyásával.

Aki ételallergiás, már tényleg nem kell lemondania dolgokról Forrás: Shutterstock

„Vannak olyan lisztkeverékek, amelyek élesztőmentesen is működnek, így aki nem fogyaszthatja, ugyanúgy tud finom kenyeret enni. A tejtermékeket is ki lehet váltani, hisz számos tejhelyettesítő alternatíva kapható már.

Tudjuk helyettesíteni a tejet, a vajat, a túrót, a mascarponét, a joghurtot, a sajtokat.

Tojáshelyettesítő is van már, tehát akár egy rántottát kíván valaki, akár egy piskótát tojásmentesen, az is megoldható.

Próbálja ki a következő mindenmentes kenyérreceptet Mona konyhájából!

Forrás: Mona konyhája

Glutén-, tej-, tojás-, cukor- és szójamentes kenyér

Hozzávalók:

  • 20 dkg rizsliszt
  • 10 dkg tápiókakeményítő
  • 15 dkg hajdinaliszt
  • 15 dkg kölesliszt
  • 2,5 dkg útifűmaghéj
  • 2,5 dkg útifűmaghéj-őrlemény
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 dl növényi joghurt
  • 5 dl víz
  • 2 evőkanál citromlé
  • olaj a kenéshez
  • kölesliszt a formázáshoz

Elkészítés:

A száraz alapanyagokat egy tálban elkeverjük, majd hozzáadjuk a nedves alapanyagokat, és jó alaposan összedolgozzuk.
Körülbelül 10 percet pihentetjük, majd köleslisztes lapon formázzuk.
Sütőpapíros tepsire tesszük, vékonyan olajjal lekenjük, majd bevagdossuk.
180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 45-50 perc alatt megsütjük.
Hagyjuk teljesen kihűlni, majd fogyaszthatjuk.