Vágólapra másolva!
Az olasz rizottóban, a spanyol paellában és az indiai curry-ben egy közös dolog van: a sáfrány. Az emberek nagyon jól ismerik ezt a fűszert, ha nem a különleges íze és az élénk színe, akkor a magas ára miatt. Ugyanis a minőségi sáfrányból kilencszáz gramm akár háromezer dollárba, vagyis több mint nyolcszázezer forintba is kerülhet.
Vágólapra másolva!

A sáfrányvirágnak csupán a bibéjét használják fel, ami azt jelenti, hogy 450 gramm fűszerhez körülbelül

75 000 virágra van szükség.

Ráadásul a betakarítás és a szárítás is költséges, mivel kézzel végzik.

A sáfrány évente csak egy hétig virágzik Forrás: Shutterstock

A sáfrányvirág ugyanolyan kényes, mint maga a bibéje, ezért csak nagyon specifikus körülmények között nő, és évente csak egy hétig virágzik. Száraz, napsütötte helyen, gazdag talajban érzi magát a legjobban.

Az indiai, az iráni és a spanyol sáfrányok a legnépszerűbbek.

Drágaság ide vagy oda, az emberek szívesen áldoznak a sáfrány oltárán egészségügyi előnyei és különleges íze miatt. A kutatások szerint a sáfrány javítja a hangulatot és még a fogyásban is segíthet, mert csökkenti az étvágyat. Emellett erős antioxidáns, amely segít semlegesíteni a szabad gyököket.

A múltban az ókori görögök, a kínaiak és az indiánok mindenre használták a parfümkészítéstől egészen a gyógyításig.

A sáfrányt is gyakran keverik össze más fűszerekkel, mint a paprika vagy a kurkuma, ezért érdemes megbízható forrásból vásárolni.