Újra összecsapnak a magyar szakácsok. Nem lesz könnyű dolguk

séf, szakács
Vágólapra másolva!
Hamaraosan újra megrendezik a Közétkeztetési Szakácsversenyt (KÖSZ), amelynek témája ezúttal: nyári ételek a hagyomány és a megújulás jegyében. A szervezők néhány újdonsággal is készültek.
Vágólapra másolva!

A Közétkeztetési Szakácsversenyt a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szervezi.

Nemcsak kötelező, hanem tiltott alapanyagok is vannak Forrás: Shutterstock

A csapatoknak egy háromfogásos – előétel vagy leves, főétel és desszert – felnőtt étkezőknek szánt menüt kell megtervezniük.

Újdonság, hogy a szervezők 3+1 fős csapatok nevezését várják, a csapattagok közül pedig legalább egy főnek 35 éven alulinak kell lennie.

A menüsor egyik kötelező eleme a friss alapanyagokból készült lecsó lesz, míg az előírt alapanyagok (méz, hazai nyári, friss idényzöldségek és idénygyümölcsök) közül kell felhasználni legalább kettőt.

De nemcsak kötelező, hanem tiltott alapanyagok is vannak:

édesítőszerek, ízfokozók, élelmiszer színezékek, valamint az ezek valamelyikét hozzáadott formában tartalmazó összetett alapanyagok.

A verseny nevezési határideje május 23-a. A versennyel kapcsolatos további részletekért látogasson el a Nébih weboldalára, és olvassa el a versenykiírást.