Egymillióval lehet gazdagabb

bor
Vágólapra másolva!
A Borászok Borásza Alapítvány pályázata egy életre szóló lehetőséget kínál szőlész-borász hallgatók számára. Az ösztöndíjprogram keretien belül a nyertes pályázó többek között egymillió forintot kap külföldi szakmai gyakorlatra.
Vágólapra másolva!

A Borászok Borásza Ösztöndíjprogram célja a jövő Borászok Borászának megtalálása, aki

elkötelezett a hivatása iránt, határozott jövőképe van, valamint a „tökéletes bor" elkészítése mellett a közösség építését, ápolását is fontosnak tartja.

Az idén már harmadik alkalommal kiírt pályázatot az első két év tapasztalatai alapján megújították: plusz témákkal bővítették a pályázási lehetőséget, és fejlesztették a bírálati rendszert.

Forrás: Shutterstock

Az ösztöndíjprogram szakmai vezetőjének Nyitrainé dr. Sárdy Diána Ágnest (egyetemi docens, mb. dékán, PhD, Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Borászati Tanszék) kérte fel a pályázatot kiíró alapítvány. Az ő javaslatára az alábbi három téma közül választhatnak a fiatal borászok:

  • Szőlészet: klímaváltozás
  • Borászat: innovatív borászati megoldások
  • Marketing: Magyarország borfogyasztási szokásainak elemzése a borértékesítés növelése érdekében

Pályázni egy legalább 15 és legfeljebb 25 oldalas dolgozattal lehet

2018. november 15-ig.

Ezek értékelésére egy bíráló bizottságot hoztak létre, amelynek elnöke dr. Kocsis László (DSc. egyetemi tanár), tagjai pedig dr. Szőke Barna (NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet) és dr. Szolnoki Gergely (Hochschule Geisenheim University).

A részleteket tartalmazó pályázati kiírás és jelentkezési lap megtalálható az illetékes tanszékeken, illetve elérhető és letölthető a Borászok Borásza weboldaláról.