Ilyen megdöbbentő híreket még sosem kaptunk

Vágólapra másolva!
Sokan keverik a vegetáriánus és a vegán kifejezéseket, mi azonban a héten tiszta vizet öntöttünk a pohárba: megmutattuk a különbségeket, és hogy kinek jó a vegán étrend. Emellett fény derült arra is, hogyan választanak bort a magyarok, illetve hogy a batyu ínycsiklandó csülökkel. Ám a java még csak ezután jött: szavak nélküli szakácskönyvből sütöttünk, majd megdöbbenve tapasztaltuk, mennyi cukor van a Nutellában. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Ez lett Magyarország legjobb street foodja

Hazánk első street food versenyén csaknem félszáz budapesti és vidéki vendéglátóhely vett részt. Az European Street Food Awards magyar selejtezőjének nyertese képviseli hazánkat szeptember végén a berlini döntőn.

Tudja, mennyi cukor van a Nutellában? A válasz sokkolni fogja!

Gyerekek és édesszájú felnőttek kedvence. A reklámokban a pohár tejjel kínált, csokis mogyorókrémmel megkent kenyeret kiegyensúlyozott reggelinek kiáltják ki. Pedig ez igencsak távol áll a valóságtól. Igazi cukorsokk a szervezetnek.

Egy üveg Nutellában 57 kockacukor van Forrás: PINTEREST/ORIGO

Amikor a gyerek reggelije vagy tízóraija Nutellával megkent fehér kenyérből áll, a legrosszabbat tesszük vele: a mogyorókrémes kenyér hirtelen megdobja a vércukorszintet, majd nem sokkal később hirtelen vércukorszint-zuhanást okoz, ami hozzájárul a rossz koncentrációhoz, a hiperaktivitáshoz és az agresszióhoz.

Melyik a kedvenc élelmiszerboltja? Szavazzon!

Egyik olcsóbb, másikban nagyobb a választék, harmadikban jó a hús és friss a gyümölcs, az ötödikben mindig jók az akciók. Persze a felsoroltak mellett általában az dönt, hogy melyik üzlet közelében lakunk, vagy melyik esik útba hazafelé. Önnek melyik a kedvence?

Konyhaszimfónia: Széll Tamás új éttermének konyhai zajaiból született zene - videó

Késélezés, alumímiumfólia-szakítás, habverés, sózás, lisztszórás, kenyérdagasztás, keverés, szeletelés, tojásfeltörés, a palack bor dugójának kihúzása: ezekből a konyhai zajokból állt össze a Széll Tamás új étterméhez készült promófilm zenéje.

Forrás: E-Motion Pictures

A Kitchen Symphony címre keresztelt mű Gál Kristóf zeneszerző munkája, aki elmesélte, hogyan lesz zörejekből zenemű: a felvett súrlódások, zörejek, hangok szépen dolgoznak, és jellegzetességük miatt végül megfelelő helyre kerülnek. Van, amelyik inkább ütőshangszer-szerepbe, van, amelyik a vezető dallam szerepébe.

APA kerül a korsóba Pécsett

A Pécsi Sörfőzde egy felsőerjesztésű, american pale ale (APA) sörrel lépett piacra. Az APA, egy amerikai sörfőzők által, az 1980-as évek elején megalkotott könnyű, világos sörtípus gyümölcsös, citrusos ízvilággal.

Kinek jó a vegán étrend?

Vegánná válni nagy döntés. Sokan saját elhatározásukból választják a teljesen növényi étrendet, mások egészségügyi okokból kényszerülnek az állati eredetű élelmiszerek elhagyására. Az biztos, hogy a divatdiétákkal ellentétben a vegán táplálkozás mindenképpen előnyös.

Már néhány héten belül érezhető a vegán étrend hatása Forrás: Shutterstock

A kutatások szerint a veganizmusnak sok egészségügyi előnye lehet, ha megfelelően összeállított ételekből áll. Azoknak, akik életük nagy részében húsban és tejtermékben gazdag étrendet folytattak, a vegán étkezés jelentős pozitív változásokat eredményezhet a szervezetben.

Csülök a batyuban

Jól jönne egy gyorsan elkészíthető, de mégis finom, látványos fogás? Van egy jó ötletünk, amihez mindent meg lehet venni a sarki boltban: csülkös töltött batyuk tormamártással.

Diákcsemegéket tesztelt a Nébih

A fiatalok és a felnőttek körében egyaránt népszerű ropogtatnivalók, a diákcsemegék is sorra kerültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programjában. A csemegék élelmiszerbiztonsági szempontból megfeleltek, de jelölési hiányosságok miatt hét esetben figyelmeztetni kellett a vállalkozókat.

Diákcsemege Forrás: Shutterstock

A Szupermenta-terméktesztekhez híven ezúttal is sor került a kedveltségi vizsgálatra, ahol laikus és szakértő kóstolók vakkóstolásos módszerrel értékelték a csemegéket. Az értékelés során a külső megjelenés, az állag, az illat, az íz és az összetevők aránya alapján alakult ki a hagyományos, valamint speciális diákcsemegék végső Szupermenta-rangsora.

A szakácskönyv, ahol a receptekben egyetlen szó sincs

Egy Kickstarter-kampányt kezdtek az első olyan szakácskönyv kiadására, amely univerzális nyelven, azaz a jelek nyelvén készül. Az innovatív Look Cook Bookot bármilyen nyelven értő – vagy éppen nem értő – ember tudja használni.

Ez alapján választanak borokat a magyarok

Elsősorban mindennapi fogyasztásra vásárolunk borokat, és legtöbbször szuper- és hipermarketből szerezzük be. A vásárlásnál az íz mellett elsősorban a szín és az ár a döntő.