Ezekért a pezsgőkért érdemes volt ellátogatni a Borfesztiválra

Budapest Borfesztivál
Készül a "boros" szelfi
Vágólapra másolva!
A Budapest Borfesztivál 27. alkalommal várta a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros talán legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.
Vágólapra másolva!

A vendégek nappal és az esti fényben is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatták meg a több mint 150 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába a Balaton, a balatoni borászok és boraik, a helyi gasztronómia és kultúra került. A „Balaton MOST" program arra inspirált, hogy nyár végén a fürdőruhákkal és gumimatracokkal együtt ne tegyük a Balatont is a fiók mélyére, hiszen gyönyörű tavunk rengeteg élményt rejt egész évben.

Ennyi bort természetesen lehetetlen megkóstolni, ezért csak a két legkellemesebb élményemről számolok be.

A Budapest Borfesztivál egyik bejárata Forrás: Szigetváry Zsolt

Az egyik az Ital Magyarország Kft. (IMO) szűk körű borbemutatója és kóstolója volt. Akadtak könnyedebb, üdébb, „beszélgetős" borok, amilyen például a Balaton 750 Irsai Olivér vagy a Bognár Kékfrankos Rozé, de igazi nagyágyúk is, például a Mészáros Hidaspetre Cabernet Franc vagy a Bognár pincészet egészen kiemelkedő 2015-ös, fekete címkés Merlot-ja.

Ezután következett számomra a látogatás fénypontja a Kreinbacher pincészet standjánál. A pezsgőkedvelőknek valószínűleg nem ismeretlen a név, de az talán kevésbé köztudott, hogy milyen kiváló borok is kerülnek ki a birtokról.

Kreinbacher József 2002-ben alapította a birtokot és vásárolta első dűlőit a Somló hegyen. 2003 óta folyamatos az ültetvények újratelepítése és a szőlészet, a borászat fejlesztése, hogy a terroirt leginkább kifejező borok születhessenek meg. Mára mintegy 43 hektáron gazdálkodnak organikusan és évente további 20-30 hektárról szüretelnek.

Készül a boros szelfi Forrás: Szigetváry Zsolt

A kóstolt tételek (borok és pezsgők) mind kitűnőek voltak. Ha muszáj lenne választanom, akkor a fehér borok közül talán a Hárslevelű Selectiont (2015) és az Öreg tőkék borát (2016) emelném ki, de az olaszrizling, a juhfark meg a többi bor is átlag felett teljesít.

Mivel a Kreinbacher pezsgők sokak szerint (szerintem is) benne vannak a hazai top háromban, így csak akkor okoztak volna meglepetést, ha nem lettek volna kiemelkedő minőségűek (de szerencsére azok voltak). Véleményem szerint több tétel is (például a Rosé Brut vagy a Prestige Brut Magnum) felveszi a versenyt a neves champagne-i pezsgőházak tételeivel, az áruk viszont sokkal-sokkal kedvezőbb.

Pezsgőrajongóknak, de a pezsgőkkel csak most barátkozóknak is feltétlenül érdemes megkóstolni legalább egyet (azután sorban a többit) a Kreinbacher pezsgők közül.