A kávé kitúrta a fagylaltot

tölcsér, kávé
Vágólapra másolva!
Az újabbnál újabb ötletek – előbb vagy utóbb – le fogják körözni a hagyományos dolgokat. Gondoljunk a kávéscsészére, amelyet felváltott az avokádó, a kókuszdió és még a répa is. A harc azonban itt még nem ért véget: ezúttal a fagylalt és a kávé csapott össze egymással. A győztes pedig a kávé lett.
Vágólapra másolva!

A dél-afrikai Johannesburgban található The Grind Coffee Company-ban a kávé kitúrta helyéről a fagylaltot. Rengeteg ember utazik a városba a környező helységekből, hogy megkóstolhassák és – ami még fontosabb – lefényképezhessék

a csokoládés fagylalttölcsérben felszolgált lattét.

Ez persze teljesen érhető, hiszen ki ne akarná a világ három legjobb dolgát – a csokoládét, a kávét és az édes fagylalttölcsért – egyszerre megkóstolni? Ráadásul nem kapunk ilyet minden sarkon.

Forrás: The Grind Coffee Company Instagram

Az ötlet Dayne Levinrad fejéből pattant ki, aki négy évet töltött távol a szülővárosától, Brazíliában, Ausztráliában és Los Angelesben is dolgozott.

Az Ausztráliában végzett kutatásaiból tudta, hogy merre halad a piac, ezért döntött úgy, hogy valami különlegeset hoz létre.

Valami olyat, amelyet az emberek szívesen fényképeznek, és töltenek fel az internetre, a közösségi oldalakra. És ugyan ki ne akarná megosztani a világgal, hogy fagylalttölcsérből ivott kávét?