Jó sört akar inni?

sör, Prága
Vágólapra másolva!
Bizony nemcsak abból az apropóból lehet utazni, hogy világot lássunk, hanem azért is, hogy megkóstoljuk más nemzetek konyháját. Vagy sörét. Vagy mindkettőt. A lényeg: az évbe belefér még néhány városlátogatás, már csak azért is, mert egyszer élünk, és rengeteg olyan hely van a világon, ahol még nem jártunk. Kezdjük is mindjárt egy gasztrokörúttal – vagy találóbb lenne sörkörútnak hívni? –, és látogassunk el azokba az európai városokba, ahol híresen jó a sör.
Vágólapra másolva!

Brüsszel

Ebben a városban minden út a Delirium Caféhoz vezet, ahol több mint 3000-féle sör várja a fanatikus rajongókat.

Igen, 3000.

Úgyhogy egy hosszú hétvégénél biztosan több időt kell rászánnunk, ha ezeknek legalább a felét meg akarjuk kóstolni.

És akkor még a város családi sörfőzdéinek felfedezéséről még nem is beszéltünk.

Prága Forrás: Shutterstock

Prága

A csehek több sört isznak, mint bármely nemzet a világon. Nem is csoda, hiszen az első sörfőzde megjelenését 993-ra datálják, és majdnem minden sarkon áll egy kocsma. Prágát nem lehet elhagyni anélkül, hogy ittunk volna legalább egy korsó Pilsner Urquellt – kivéve akkor, ha Plzen városába vezet az utunk –, nem néztük meg a Sörmúzeumot, és nem tettünk látogatást legalább egy híres sörfőzdében.

A csehek egyébként híresen büszkék saját készítésű söreikre,

amelyeket a turisták – na meg a helyiek is – örömmel iszogatnak a kocsmákban. A legjobb helyek közé tartozik a Gastropub 20PIP, a Craft House Prague, a Pivotéka Illegal Beer és a The James Joyce.

Brünn

Ha már szóba került Prága, ne feledkezzünk el Brünnről sem.

A legjobb csapolt sört a városban a Hotel Pegas Brno

szálloda éttermében árulják, ahol még az éhségünket is csillapíthatjuk egy jó nagy adag csülökkel.

Hol érdemes még sörözni? A Špilberk várban, ahol nemcsak az aranyló italt, hanem a kilátást is élvezhetjük. Ó, és persze ne felejtsük el megkóstolni a helyi készítésű Starobrno sört se.

Forrás: Shutterstock

München

Mindannyian hallottunk már a müncheni Oktoberfestről, ahová a világ minden tájáról érkeznek fanatikus sörrajongók. Ám nem ez az egyetlen, amiért érdemes a városba utazni, hiszen számos sörkertet, sörcsarnokot és sörfőzdét fedezhetünk itt fel.

Íme néhány hely, ahová megéri betérni egy-egy korsóra: Der Pschorr, Tap-House, Schneider Bräuhaus és Richelbräu.

Dublin

Írország legnépszerűbb sörfajtáját a helyiek egyszerűen csak „fekete cuccnak" nevezik. Ez nem más, mint a stout, amely sötétbarna vagy fekete, felsőerjesztésű sört jelent.

A város legnépszerűbb látnivalója a St James Gate Sörgyár, a legkedveltebb kocsmák közé pedig a Temple Bar, a Mulligan és a Dubliners tartozik.

Noha a stout sörök Írországban a legelterjedtebbek, már Angliában és a világ más részein is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.