A Balatonnál nyaral?

Homola Borterasz
Vágólapra másolva!
Szinte most lapoztuk át a naptárat, és máris augusztus közepén járunk. Az idő nem vár, fénysebesen rohan előre, pont ezért kellenek azok a pillanatok, amelyek legalább egy kicsit lelassítják. Például egy kellemes baráti délután, egy tengerparti nyaralás vagy egy féktelen buli a szőlőben.
Vágólapra másolva!

A szüret előtt még odacsapunk egyet a nyárnak: ahelyett, hogy az ősz közeledte miatt aggódnánk, inkább ünnepeljük meg azt a néhány hetet, ami még hátravan belőle. A hogyanról persze mindenki maga dönt, ám egy lelkes borimádónak csak egy út létezik: tánc az aromákkal.

Homola Borterasz Forrás: Homola Borterasz

Zene, harapnivalók, panoráma, hideg borok, baráti hangulat – ezzel készül a vendégeknek a Homola Borterasz, hogy méltóképp kiélvezhessük a jó időt.

És ha már a boroknál tartunk, a pincészet úgy döntött,

épp itt az ideje, hogy bemutassa 2017-es évjáratú Parti Szél elnevezésű cuvée-jét!

A DJ a szőlőben rendezvényt Paloznakon, a Homola Borteraszon tartják augusztus 18-án. A program részleteiért látogasson el az esemény Facebook-oldalára.