Gluténérzékeny? Nem kell lemondania a kovászos uborkáról!

kovászos uborka
Vágólapra másolva!
Manapság minden a glutén, a laktóz és a cukor körül forog, hiszen egyre többen szenvednek valamilyen érzékenységben. Amikor kiderül, mi is okozza a tüneteket, az első a döbbenet, amit végül elkezd felváltani a kétségbeesés. Mi lesz ezután? Hogyan étkezzek? Mit ehetek és mit nem? Hogyan élhetnék diétával teljes életet? Szerencsére manapság már egyre könnyebb berendezkedni egy ilyen érzékenységre, így a változást is jobban viselik. Persze nincs is más választásuk, hiszen például a glutén számos komoly betegség melegágya.
Vágólapra másolva!

Mielőtt rátérnénk a gluténmentes táplálkozásra, érdemes tisztázni, hogy mi a különbség a cöliákia, a búzaallergia és a glutén okozta különféle tünetek között. A cöliákia egy genetikailag determinált autoimmun betegség, amelynek leggyakoribb tünete a vékonybélben lévő bolyhok károsodása.

Ez súlyos felszívódási zavarhoz vezet, leginkább hasmenés, fogyás képében jelentkezik.

Ám a tünetek szerteágazóak, bármelyik szervet érinthetik.

Forrás: Shutterstock

A legnagyobb probléma azonban akkor adódik, ha nem kezelik, hiszen további egészségügyi problémák jelentkezhetnek: fáradékonyság, fejfájás, hajhullás, töredezett körmök, súlygyarapodás, csontritkulás, ízületi, cukor- és pajzsmirigybetegség.

Így egyértelmű, hogy a cöliákiadiéta egész életre szól, és zéró toleranciát jelent.

A betegségeket és a tüneteket nagyon sokan összekeverik, ezért fontos tisztázni, hogy

a cöliákia nem azonos

a gabonaallergiával. A gabona (adott esetben búza) elfogyasztását követően néhány órán belül hányás, hasmenés, bőrkiütés, akár légúti tünetek is jelentkezhetnek.

Emellett beszélhetünk a nem cöliákiás gluténérzékenység fogalmáról is.

Ebben az esetben glutén tartalmazó ételek fogyasztása után jelentkeznek a panaszok: hasi fájdalom, haspuffadás, fáradékonyság.

A kellemetlen tünetek és az egészségkárosító hatások miatt tehát fontos, hogy az arra érzékenyek mindig figyeljék a termékek címkéjét, körültekintően válasszák meg a felhasznált alapanyagokat, és berendezkedjenek a gluténmentes étrendre. Persze ez egyáltalán nem olyan nehéz, mint első hallásra tűnik, hiszen akár

kovászos uborkát is készíthet gluténmentesen.

Mindössze a kenyeret kell lecserélni, és máris beépíthető az étrendbe, nem kell lemondani róla.

Forrás: Shutterstock

Gluténmentes kovászos uborka

Hozzávalók:

  • 1-2 kg uborka
  • 40-50 g krumpli
  • 20 g só
  • 3-4 szál kapor

Elkészítés:

Mossa meg alaposan az uborkákat, azután vágjon le mindkét végéből egy kis darabot. Vágja be hosszában kétszer, de figyeljen rá, hogy ne vágja teljesen szét.

Mossa meg alaposan a burgonyát is, pucolja meg, azután karikázza fel. Tegyen legalább 4 szeletet a 3 literes befőttesüveg aljára, azután tegye rá a kaprot, végül rakja bele az uborkákat. Közéjük és a tetejére is tehet a kaporból.

Egy edényben forraljon fel a sóval együtt annyi vizet, amennyi belefér az üvegbe. Azután öntse bele a befőttesüvegbe úgy, hogy ellepje az uborkákat. Vigyázzon! Ne legyen túl forró a víz, nehogy elpattanjon az üveg.

Fedje le egy tányérral, azután tegye ki a napra 2-3 napig. Ha letelt az idő, érdemes a kamrában is állni hagyni, amíg lehűl.