Kíváncsi, melyik ital felelős a hosszú életért?

2018.07.10. 09:37

A kávé álmaink lovagja, rá gondolunk, amikor kinyitjuk a szemünket, és imáink is hozzá szállnak egy fáradt munkanapon. Sokak szerint ártalmas az egészségünkre, mégsem tudunk lemondani róla. A legújabb kutatás szerint azonban nem is kell. Sőt, épp ellenkezőleg!

Azok az emberek, akik több csésze kávét is megisznak egy nap, tovább élnek, mint azok, akik egyet sem – derül ki a Jama Internal Medicine július elején közzétett tanulmányából.

Forrás: Shutterstock

A 2006 és 2016 között zajló vizsgálatban csaknem félmillió ember vett részt, életkoruk 38 és 73 év között mozgott. A kutatók megállapították, hogy a halálozási arány alacsonyabb azok körében, akik rendszeresen fogyasztanak koffeinmentes kávét. Az eredmények alapján úgy vélik, hogy a

kávébab a hosszú élet titka.

Hiszen ásványi anyagokat és vitaminokat is tartalmaz, például kalciumot, magnéziumot, foszfort és káliumot.

Emellett erős antioxidánsok gazdag forrása: a benne található klorogénsav csökkenti a magas vérnyomást és segíti a fogyást.A kutatások azt mutatják, hogy egy csésze kávéban több polifenol antioxidáns van, mint egy csésze kakaóban, zöld vagy fekete teában.

A kutatók szerint további vizsgálatokra van szükség ezen a területen, ám elöljáróban úgy vélik, hogy a kávé

része lehet az egészséges táplálkozásnak.

Persze egyáltalán nem mindegy, milyen kávéról van szó: előre megőrölt és csomagolt, vagy otthon készített, frissen őrölt változatról?

Mivel sajnos számos hamisított élelmiszer kerül az asztalunkra, érdemes inkább venni egy kávédarálót, és otthon őrölni a babokat. Az előre őrölt és instant változatokat gabonával, karamellával, keményítővel és malátával is összekeverhetik. 

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: