Így nyilatkozik Pohner Ádám a Bocuse d'Or első napjáról

Bocuse d'Or, Pohner Ádám
Vágólapra másolva!
Elrajtolt, és célba is ért a magyar csapat a Bocuse d'Or Európai Válogatóján. Pohner Ádámék szépen, összeszedetten dolgoztak a versenyboxban, ám eredmény csak ma délután hat órakor lesz.
Vágólapra másolva!

Húsz ország versenyzik a Bocuse d'Or Európai Válogatóján Torinóban, de csak tízen juthatnak tovább a lyoni döntőbe. Pohner Ádám, Csillag Richárd commis és Vomberg Frigyes coach magabiztosan, fegyelmezetten dolgozott, meglepetések és váratlan események nélkül zajlott a versenyzés.

– mondta el a konyha elpakolása után Pohner Ádám.

Jobbról: Pohner Ádám, Csillag Richard és Vomberg Frigyes Forrás: Bocuse d'Or

A magyar csapat vegetáriánus tálja a következőképpen állt össze: Castelmagno sajttal, tojássárgája krémmel, spárgával, vargányával, barnavajas kenyérrel és castelmagnós sajtos morzsával töltött „tojáshéj" – ebbe a töltelékbe került bele a meglepetés alapanyag, azaz a spagetti. Sáfrányos burgonyapüré, paradicsomos tarte. Feketekenyér padlizsánnal töltve. Póréhagyma-spárga tekercs, mogyorómajonézzel. Zöldségsaláta lila spárgával, édesköményzöldes tápiókával, marinált uborkával, gombával és szezonális zöldségekkel, valamint petrezselymes-pórés velouté.

A hústálra pedig a következők kerültek: bélszín sült zellerkrémmel és vargányamozsával, valamint rókagomba.

Borjúbríz citromos kakukkfűvel, égetett zellerbe tekerve, és szarvasgomba. Cékla karamellizált hagymával. Karalábé borsóval és petrzselyemmel. Kacsamáj almával. Vargányás jus tokaji aszúval és kakukkfűvel. Petrezselymes risotto vadspárgával és rókagombával.

A versenyhelyszínen, a VIP-szektorban magyar stand is működik, ahol a VIP-közönség

magyar alapanyagokat, ételeket és italokat

ismerhet meg.

– mondta Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.

Hozzátette, hogy Széll Tamást az a megtiszteltetés is érte, hogy felkérték, házigazdaként vegyen részt a verseny hivatalos welcome vacsoráján.

A versenyen nagyon jó hangulat uralkodott, a magyar szurkolók maximálisan kitettek magukért, és gyakorlatilag uralták a lelátót.