8 millió forintért kelt el két dinnye egy árverésen

yubari, jubari, dinnye
Vágólapra másolva!
Rekordot jelentő 3,2 millió jenért (8 millió forint) kelt el szombaton két dinnye Japánban, az idei szüret első aukcióján a szapporói piacon.
Vágólapra másolva!

Az összeg csaknem kétszerese a tavalyi első aukción elkelt jubari dinnyékért fizetett 1,5 millió jennek, és felülmúlja az eddigi, 2016-os rekordot is, amely 3 millió jen volt.

A japán északi részén rendezett aukción összesen nyolc gazdaságból származó 507 dinnyét árvereztek el. Jubari ismert dinnyetermesztő vidék Japánban.

Forrás: Wikipédia

A rekordáron elárverezett két dinnyét egyelőre nem szelik fel, a hónap végéig hátralévő napokban kiállítják, és csak utána kínálnak belőle kóstolót az érdeklődőknek.

Japánban eleve drágák a gyümölcsök, luxusnak számítanak. A jubari dinnye különlegessége, hogy két kantalup dinnye keresztezésével termesztik, és azért kerül ilyen sokba, mert rendkívül édes.