Készítsen grillázst egyszerűen!

grillázs
Vágólapra másolva!
Dió és cukor. Vagy: bármilyen mag és cukor. Ennyiből áll a grillázs. Ha nincs nassolnivaló a háznál, de nagyon kívánunk valami édeset, lessünk be a kamrába! Ha ott van ez a két hozzávaló, pillanatok alatt az asztalra kerülhet a ropogós édesség. És pillanatok alatt el is fog fogyni.
Vágólapra másolva!

Bár tényleg nem lehet belőle eleget készíteni, ha első alkalommal állunk neki, érdemes kisebb adaggal kezdeni, hogy kitapasztaljuk a cukor olvadását a saját tűzhelyünkön vagy főzőlapunkon, és azt is, hogy mennyi izom van a karunkban.

Megesett, hogy nagyban gondolkodtam: egy kilogramm cukorral és ugyanannyi maggal próbálkoztam egy szeánsz alatt – a jobb karomra a heti edzéstervet teljesítettem is.

Mivel a cukor olvadásának egyenletesnek kell lennie, ezért megállás nélkül és nagyon gyorsan kell kavargatni,

hogy a hő egyenletesen érjen minden cukorszemet. Ha úgy érzi, önnel az erő: hajrá! Ám mire a végére ér, már érteni fogja, miért javaslom a kisebb adagot.

Attól lesz jó a grillázsunk, ha nem spórolunk a maggal, és grammra ugyanannyi kerül bele, mint amennyi cukor. A mag lehet bármi: dió, sótlan földimogyoró, napraforgómag, szezámmag, mandula vagy akár pisztácia is.

Érdemes a legnagyobb fokozaton egy nemesacél lábasban olvasztani a cukrot – folyamatos kevergetés mellett. Tényleg egy pillanatra sem szabad a fakanalat letenni,

mert a cukor szemfüles: jó ideig úgy tűnik, hogy soha nem fog megolvadni, aztán hirtelen nekikezd,

és még hirtelenebb lesz aranybarna színe. Na, ilyenkor kell elkezdeni jó gyorsan kavarni.

Ha szépen felolvadt, azonnal öntsük bele a durvára vágott diót vagy más magvat, és még nagyobb sebességgel keverjük el benne, majd az előre odakészített, sütőpapírral bélelt tepsire vagy fémtálcára öntsük ki, végül gyors mozdulatokkal lapítgassuk szét. A grillázs ugyanis pillanatok alatt megköt.

A lapítgatást csinálhatjuk fakanállal, de még jobb egy erős fejű szilikon lapkával, azt is érdemes hideg vízbe mártogatni. De a legjobb, ha öreganyáink praktikáját használjuk, és egy előre

megpucolt egész krumplival egyengetjük laposabbra a grillázsunkat

– ez biztosan nem tapad.

Hagyjuk teljesen hidegre hűlni, majd törjük kisebb darabokra.

Ha végerdeményként szép egyforma grillázsokat szeretnénk, akkor egy vízbe mártogatott késsel vágjuk be a szétlapított grillázsnak a tetejét hosszanti írányban, és széltében is. Amikor kihűlt, a vonalak mentén szépen el lehet törögetni.