Az étkezéssel kapcsolatos tabuk gyakran kulturális és vallási meggyőződésből erednek: az egyik ember számára az adott fogás valódi finomságot jelent, a másik ember számára pedig inkább mérget, vagy éppen megrökönyödést.
Több mint 1400 fehérjében gazdag rovar szerepel az afrikai, ázsiai, ausztrál és latin-amerikai konyha menüjén, ám a mi konyhánkban nincs helye még a falon sem, nemhogy a tányéron ezeknek az „alapanyagoknak".
Nézze meg a gasztrotabukat:
New Yorkban a patkányok koszos állatoknak számítanak (na, meg persze itthon is), amelyek emberi hulladékokat fogyasztanak, betegségeket hordoznak, és a csatornákban, meg egyéb mocskos helyeken élnek. Elképzelhetetlen, hogy amikor az ebédre gondolunk, ez az állat jelenjen meg lelki szemeink előtt.
Ám a nyugat-afrikai Togóban a patkányok az erdőkben élnek, így sokkal „egészségesebbek", el is adják őket a falusi piacokon, ebédre vagy vacsorára.
Izlandon, februárban egy tradicionális fesztiváltól, a Thorrablottól hangosak az utcák, és olyan – számukra –
ínycsiklandó finomságok fordulnak meg a tányérokon, mint a juhok feje és a rothadó cápa.
Sok ételt azonban nem azért fogyasztanak, mert finom, hanem a feltételezett gyógyhatásaik miatt. Számos legenda kering arról, hogy a különböző állatok szervei különleges tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek átszállnak fogyasztójára: a majom agya az idegrendszeri betegségeket gyógyíthatja, a kakashere abban segít, hogy a nők fiatalok maradjanak, egyes hím állatok nemes részének fogyasztása pedig egészséges szexuális életet biztosít. Kínában
a bika pénisze igazi afrodiziákum,
a Viagra természetes változata. A kutti pi pedig egy brit-indiai fogás, amely egy állat – általában kecske – meg nem született magzatának húsából készül. Úgy vélik, hogy ez az étel egészséges a terhes nők számára, és még a hátfájást is gyógyítja. Egy magzat elfogyasztása azonban sok ember számára tabu és sértő.
Ne felejtsük el azonban, hogy a legtöbb étkezéssel kapcsolatos szokás kialakulása az adott körülményeknek tudható be, ilyenek például a klimatikus viszonyok, és a helyi flóra és fauna kínálata. A világ számos tájára érvényes, hogy a helyieknek meg kell küzdeniük azért, hogy elegendő élelem kerülhessen az asztalra. Ott az állat minden ehető részét elfogyasztják: fontos, hogy semmi ne menjen kárba.