Badacsonyi, tokaji és szekszárdi bor kapta a SynVino-díjat

Vágólapra másolva!
Rekordszámú, összesen 539 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről a 17. Syngenta Borversenyre. A siófoki díjátadón a nevezett 539 bor közül 315 fehérbor, 128 vörösbor, 93 rozé, 2 siller, egy pedig pezsgő. A 2017-es évjárat 316 borral képviseltette magát, ebből 73 aranyat, 1 nagyaranyat, 1 pedig Synvino-díjat kapott.
Vágólapra másolva!

Bor szempontból a tavalyi év kiváló volt, annak ellenére, hogy az elmúlt években a lisztharmat ellen már korán és intenzíven meg kellett kezdeni a védekezéseket, és már csaknem az összes borvidéken megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét okozó szőlőkabóca.

A tavalyi évben a szőlő a kritikus időszakokat jól tűrte, így kiváló minőséget szüretelhettek a gazdák

– mondta el Varga Zoltán kampánymenedzser.

Forrás: Láng Péter

2017-ben az 53 ezer hektáros termőterületről leszüretelt szőlő mennyisége meghaladta a 450 ezer tonnát, amely magasabb a 2016-osnál. Tavaly 3 millió hektoliter kiemelkedően jó minőségű seprős bor készült – emelte ki dr. Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.

– véli dr. Janky Ferenc, a Budapesti Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének nyugalmazott docense, a borverseny elnöke.

A fehérborok kategóriájában a kiemelkedő aszúk, sauvignon blanc-ok, furmintok, chardonnay-ék mellett olyan különleges fajták is előkelő helyen végeztek, mint a zöld veltelini, a siller, a királyleányka, a badacsonyi zenit, a rizlingszilváni, valamint a tramini.

A siófoki díjátadón ebben évben a legmagasabb pontszámot kapott borokat a zsűri SynVino-díjjal jutalmazta.

Az elismerést idén a szekszárdi Schieber Pincészet 2011-es Solutio Perfecta CS cabarnet sauvignon-ja, a Tokajicum Borház Kft. 2013-as 6 puttonyos Tokaji Aszúja, a tolnai Tomolik Pincészet 2017-es Cabernet Rozéja, valamint a badacsonyi Varga Pincészet 2016-os Aranymetszés Badacsonyi Szürkebarát bora érdemelte ki.

Nagyarany elismerést kapott a Csubák Testvérek Szőlőbirtok és Pincészet, a Fitomark 94, a Royal Tokaji Borászat, a Tokaji Oremus Szőlőbirtok és Pincészet, valamint a Tomolik Pincészet egy-egy bora. A zsűri rajtuk kívül 140 arany-, 290 ezüst-, 87 bronzérmet, valamint 21 oklevél elismerést adott készítőiknek.