Ettől olyan finom a mohácsi halászlé

halászlé
Vágólapra másolva!
A halhús a szervezetünk számára nélkülözhetetlen telítetlen zsírsavakat, teljes értékű fehérjéket, számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Ám a hazai halfogyasztás az európai átlagtól messzemenően elmarad, és ez az egészségi állapotunkat is befolyásolja. Ez már elég indok, hogy ezen a hétvégén kiélvezzük a halhús nyújtotta előnyöket, hiszen a halételek szerelmesei füstölt pontyfilét és füstölt halpástétomot is kóstolhatnak Mohácson.
Vágólapra másolva!

Egykor Mohács alatt terült el a halbőségéről híres bellyei főhercegi uradalom. Nyaranta az ártéri földeken élénk munka folyt. A magyar és sokác hagyományokat követő földművesek ilyenkor készítették a jellegzetes helyi halászlét, amelynek legfőbb jellemzője kocsonyás állaga.

Forrás: Kapj rá!

Az étel titka és lelke, hogy az értékes halhúst is feláldozzák, így kellően kolloidos állapotú, tartalmas, kocsonyásodó lé kerül az asztalra.

A Mohácson és környékén élő emberek általában főtt metélttésztával fogyasztják külön a levet, és külön lé nélkül a halhúst.

A közel húszezer látogatót vonzó eseményen az érdeklődők megismerkedhetnek az igazi mohácsi halászlé titkával és a dunamenti halételekkel is. A Halgasztronómiai udvarban többek között

kopácsi csiptetős pontyot, halpörköltet és sült pisztrángot

kínálnak az éhes vendégeknek.

A busók földjeként is emlegetett soknemzetiségű település hagyományteremtő fesztiválján természetesen a „Kapj rá!" sátra is jelen lesz. Itt halételek kóstolójával, többek között füstölt pontyfilével és füstölt halpástétommal várják a látogatókat.

A szervezők receptes kiadványokkal és ügyességi feladatokat rejtő gyermek-foglalkoztatóval is készülnek.

A kampány célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a halfogyasztás fontosságára, valamint hogy a jelenleg éves szinten mindössze

5-6 kilogrammos fejenkénti halfogyasztás

legalább 20%-kal növekedjen a 2023-ig. A halhús ugyanis szervezetünk számára nélkülözhetetlen telítetlen zsírsavakat, teljes értékű fehérjéket, számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz.

A II. Dunamenti Halfesztivált július 21. és 22. között tartják Mohácson. További információkért látogasson el az esemény Facebook-oldalára.