Ő lett az év sommelier-je

bor, sommelier
Vágólapra másolva!
Horváth Máté, a Mák Bistro munkatársa nyerte meg tavaly a Magyar Sommelier Club versenyét, idén pedig megismételte győzelmét: újra neki ítélték Az Év Sommelier-je díjat, így jövőre ő képviseli hazánkat az antwerpeni világversenyen.
Vágólapra másolva!

Az idei Év Sommelierje versenyt március 24-én tartották a Continental Budapest Hotelben. A versenyzőknek nem volt könnyű dolga, hiszen ebben az évben minden eddiginél erősebb volt mezőny.

Ferenczi Zsolt, Horváth Máté, Kovács Norbert Forrás: Csárdás Ferenc

A résztvevőknek az elődöntőben egy 60 kérdésből álló tesztet kellett kitölteni, öt italt és három bort azonosítani, a borokat a megfelelő ételhez társítani. Végül öt felszolgált fogást és bort kellett összepárosítani, ám

az egyik étel nem passzolt egyik borral sem!

A döntő feladatai több részből álltak, amelyeket 41 perc alatt kellett megoldaniuk: a versenyzők, mint egy étterem sommelier-i, fogadták a vendégeket, és aperitif ajánlatot tettek idegen nyelven. Ám miközben felszolgálták a pezsgőt, a vendégekhez csatlakozott a negyedik társuk; az ő kérésére megváltoztatták a rendelést, így pezsgő helyett négy pohár bort kellett szervírozni.

Ezt követte egy hibás borlap kijavítása, italsor választása egy hétfogásos menüsorhoz, illetve a vakkóstolás. A következő feladatban pedig fotókról kellett felismerni nemzetközileg ismert sommelier-ket, híres borászatokat, eszközöket. Végül a három döntősnek össze kellett dolgoznia: egy magnum palack vörösbort kellett széttölteniük 14 pohárba úgy, hogy mindegyikben egyenlő mennyiség legyen, ne maradjon a palack alján bor, és ne cseppenjen le az asztalra.

Horváth Máté Forrás: MÁK

Az első helyezett megismételte győzelmét, így újra

Horváth Máté, a Mák Bistro munkatársa lett „Az Év Sommelierje".

Ő fogja képviselni hazánkat a 2019. évi Sommelier Világbajnokságon, a „Contest of the Best Sommelier of The World 2019" világversenyen Antwerpenben, Belgiumban.

A második helyen Kovács Norbert (Hotel Steirerschlössl, Zeltweg, Ausztria), míg a harmadik helyen Ferenczi Zsolt (Weingut Scheiblhofer, Andau, Ausztria) végzett. Ők novemberben, Belgrádban a „Balkan Sommelier's Challange" nemzetközi versenyen vesznek majd részt.