Így készítsen párperces vendégváró falatokat

Vágólapra másolva!
Hétvégén összeül a nagycsalád, még a távoli rokonokat is bepréseljük az étkezőasztal köré, legközelebb pedig a barátok tesznek látogatást, de ők is vannak vagy tízen. Az ünnepekről meg inkább szó se essen, hiszen már fogalmunk sincs róla, mivel várjuk a vendégeket. Nehéz mindig valami újat, valami különlegeset kitalálni, ami lenyűgözi a társaságot.
Vágólapra másolva!

Persze vannak elképesztően szuper vendégváró receptek, de a legtöbb sütemény elkészítése sok időt vesz igénybe. Ez a recept minden problémára megoldást kínál, hiszen sütni nem kell, és az elkészítése is csupán pár percet vesz igénybe. Ám érdemes ezzel kezdeni a készülődést, hiszen legalább hat órán keresztül kell állnia a fagyasztóban.

Helyettesítse a málnát és az epret szezonális gyümölcsökkel Forrás: skinnyms.com

Joghurtos, mandulás falatkák

Hozzávalók:

  • ¼ csésze tört mandula
  • 2 evőkanál kókuszvirágcukor (helyettesíthető másfajta cukorral is)
  • 2 evőkanál kókuszolaj
  • ¾ csésze görög joghurt
  • 2 evőkanál méz
  • 1 ½ csésze szezonális gyümölcs

Elkészítés:

Béleljen ki egy muffinsütő formát papírokkal, majd egy tálban keverje össze a mandulát, a cukrot és a kókuszolajat, egy másikban pedig a joghurtot és a mézet. Szedjen a muffinpapír aljára a mandulás keverékből, rá a görög joghurtosból és díszítse gyümölcsökkel. Végül tegye a fagyasztóba minimum hat órára. Az eredeti receptben málna és eper szerepel, de használhat banánt, almát, narancsot, avokádót, ananászt és így tovább.