Junibor és Gasztroünnep a borászok új generációjával

junibor, divino, bor, borászat
Junibor borászok a fesztiválon
Vágólapra másolva!
33 család, 40 borász, és az ország majdnem összes borvidéke. Frissek, fiatalok, energikusak, világlátottak – ők a Junibor Egyesület, akik a DiVinoval karöltve ötödik alkalommal veszik birtokba a Bazilika előtti teret. A gasztroünnepen fiatal, új generációs borászok mutatják meg, hogy az ő hozzáértésükre és tehetségükre sem igaz, ami a bor esetében sem mindig : minél öregebb, annál jobb.
Vágólapra másolva!

A Junibor–Fiatal Borászok Egyesülete 2008-ban alakult, és 40 év alatti borászokat tömörít meghívásos alapon: a tagok szavaznak az új tagok felvételéről minden évben. A közösség célja, hogy a jövő borászgenerációját összegyűjtse, egymással tapasztalatot cserélhessenek, szakmailag fejlődhessenek, hogy minél jobb borok kerüljenek a palackokba.

– mondta el Hernyák Tamás, a Junibor elnöke.

A DiVino borbárokban csak a Juniborászok válogatott borai kaphatók. A DiVino Bazilika Miklós Csabi védnökségével nyílt, ő azt meséli, az első DiVino nyitásakor egyértelmű volt, hogy csatlakozik a tulajdonosokhoz, akikkel régóta jó barátságban voltak:

„Ez nem munka, hanem egy gyönyörű feladat, és mindig arra gondolok, mennyire nagyszerű, hogy egy ilyen ügyben úttörők lehetünk. Az egész DiVino sztori a fiatal magyar borászokat tömörítő Junibor Egyesülettel egy olyan komoly történet, hívószó és üzenet, amihez jó tartozni."

A Juniborászok között vannak sokadik generációs borászok, akik borász családba születtek, de

olyanok is, akik maguk kezdtek bele a szőlőtermelésbe, és tapossák ki saját pincéjük útját.

Ez nemcsak egy egyesület, hanem baráti társaság is, ami a Junibor és Gasztroünnepen különösen tetten érhető: a délutáni fogadóórák inkább hasonlítanak közös „bandázásra", ahol a vendég egy perc alatt beleolvadhat a borászok szakmázásába, és a kóstolást sem kell túl komolyan venni, bár a tételek komolyak: érezhető rajtuk a világlátottság, de a családi tradíció és az elődök tisztelete is. A borászok és borászlányok 35 éves kor alatt válhatnak taggá, és 40 éves korukig maradhatnak az egyesületben. Jelenleg az ország 10 borvidékéről 29 tagja van a Junibor Magyarországnak, a tagok 23 és 37 év közöttiek.

Junibor borászok a fesztiválon Forrás: Divino

A gasztronómia a kultúra fontos része, a bor és az étel pedig egymás nélkül csak félkarú óriások lennének. Ma Magyarországon az ételkultúra is szárnyal, egyre kreatívabb ötletek valósulnak meg, és egyre szorosabban összefonódik a borvilággal. A Juniborünnep most a kreatív ételmestereknek is lehetőséget kínál a bemutatkozásra. Itt lesz a Kishusom, a Digó Pizza, a The Box Donught, a Zing Burger, a Reinpold's Kolbice, a Bolka és még sokan mások.

A Bazilika előtt szeptember 29. és október 1-je között éjfélig kóstolhatjuk a borokat és ételeket, este 7 és 9 óra között

a borászok „fogadóórát" tartanak a téren.

Az eddig megszokott kuponos rendszer helyett, idén a Vodafone ReadyPay rendszerének köszönhetően egyszerűen fizethetünk majd az ünnep ideje alatt bankkártyánkkal, sőt, akár mobiltelefonunkkal is!

A fesztivál Juniborászai: Gere Andi, Gere Zsolt, Hernyák Tomi, Miklós Csabi, Bolyki Jani, Bukolyi Marcell, Gál Tibor, Vesztergombi Csaba, Árvay Angi és Szabolcs, Pfneisl Katrin és Birgit, Franz Reinhard Weninger, Stefan Wille-Baumkauff, Kardos Gábor, Laposa Zsófi és Bence, Konyári Dani, Jekl Flóra, Kamocsay Ákos, Jandl Arnold, Dúzsi Tomi és Bence, Kiss Gábor, Sebestyén Csilla és Csabi, Demeter Endre ,Szepsy István, Takler Andris, Frittmann Peti, Prácser Hajni és Miklós, Kis Tamás, Heimann Zoli, Bussay Dorottya, Kovács Tomi, Gál Peti, Figula Misi, Babiczki László.