Kevesebb élelmiszert a kukába!

OMÉK 2017
OMÉK 2017
Vágólapra másolva!
Idén szeptember 20-24. között rendezik meg a HUNGEXPO és a Kincsem Park területén a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK). A kiállítók az élelmiszerhulladékok megelőzését szolgáló jó gyakorlatokkal, praktikákkal is pályázathatnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által meghirdetett „Élelmiszer-hulladékok Megelőzéséért Díj"-ra. A nevezési határidő május 31-e.
Vágólapra másolva!

Napjainkban az élelmiszer-pazarlás súlyos és globális problémává vált. Az élelmiszer-hulladék okozta környezetterhelés mellett a gazdasági károk is jelentősek. Nem meglepő, hogy a pazarlás visszaszorítása az Európai Unió egyik kiemelt célja. Ennek eléréséhez azonban az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjének közreműködése szükséges.

OMÉK 2017 Forrás: Mihály Éva

A Nébih − az EU Life keretprogramjában támogatott – „Maradék nélkül" elnevezésű programjának fókuszában a háztartásokban keletkező élelmiszer-hulladékok csökkentése áll. Ugyanakkor az élelmiszerlánc hivatásos szereplői is sokat tehetnek egy fenntarthatóbb élelmiszer-gazdaság kialakítása és működése érdekében. Éppen ezért a Nébih szeretné összegyűjteni, és a szakmai közvélemény számára bemutatni azokat az élelmiszer-hulladékok megelőzését szolgáló jó gyakorlatokat, amelyeket a hazai élelmiszerlánc szereplők jelenleg is alkalmaznak.

A pályázaton a legeredményesebb, leginnovatívabb élelmiszeripari vagy kereskedelmi megoldást benyújtó szervezetet az „Élelmiszer-hulladékok Megelőzéséért Díjjal" jutalmazza a Nébih. Az OMÉK kiállítói pályázatukat 2017. május 31-ig adhatják le a [email protected] e-mail címre.

A részletes pályázati kiírás elérhető az OMÉK weboldalán.

Forrás: Nébih