Haragosak az olaszok, a németek tönkreteszik a mozzarellát

mozzarella
Vágólapra másolva!
Az olaszok szerint az Unión belül mindenhol ott van az olcsó és rossz minőségű német tej, amitől romlik a termékek minősége, és tisztességesen működő gazdaságok lehetetlenednek el. 
Vágólapra másolva!

Négyből egy mozzarella nem teljes értékű, hanem ipari tejből készül – ami azt jelenti, hogy mire a gyártásra kerül a sor, már elég sok mindent kivontak belőle ahhoz,

hogy a végeredményt csak fenntartásokkal lehessen mozzarellának nevezni.

Ez általában kevés embert érdekel vagy zavar, kivéve az olaszokat. Mégiscsak egy olyan ételről van szó, amely valahol az identitásuk része.

Az olaszok szerint az ipari tejből készült mozzarella nem is mozzarella Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A témára most azért terelődött figyelem, mert a rendőrség bizonytalan minőségű tejterméket talált egy olasz farmon, ahol ráadásul mozzarella gyártásával foglalkoznak. A történet borsa, hogy a tej, mint általában, Németországból származott.

Az olaszoknak ez már egy ideje nem tetszik,

ugyanis úgy gondolják, hogy az Unión belül túlzottan is nagy területet uralnak le a Németországból érkező áruk – így a tejtermékek is. Mi a szlovák és a lengyel árura mutogatunk, ők a bajor és a szász gazdákra.

Így ismerjük, de csak a küllemét Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Roberto Moncalvo, a Coldiretti olasz nemzeti farmerszövetség elnöke szerint nagyon fontos, hogy jobban odafigyeljenek az ország hírnevét is befolyásoló élelmiszerek minőségére:

Ezt esszük mi

Az itthon kapható mozzarellákat már leteszteltük: bár nem vagyunk olaszok, az ízeket mi is érezzük. A részletes eredményeket itt találják.

Moncalvo kiemelte, hogy az ipari tej használata rossz minőségű sajtokhoz vezet elsősorban, de a piacot is szétveri. Az olcsó termékek miatt senki sem akar már annyit fizetni a tisztességes termelőknek, mint azelőtt - ez több családi gazdaság összeomlásához is vezetett az utóbbi években.