Sajtok és szárított hal lesz a borfesztivál sztárja

borfesztivál 2013
Vágólapra másolva!
Kóstolójegyet ne, cserébe minden más eddig megszokottat nyugodtan keressenek a szerdán kezdődő Budavári Borfesztiválon.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Budapesten az ősz egyik biztos jele a kezükben borospoharakkal a várba vagy onnan elfele igyekvő tömegek megjelenése. A hazai borfogyasztás legnagyobb eseményének számító Budavári Borfesztivál az idén 22 éves, és ha valaki az elmúlt években kihagyta volna az eseményt, most valószínűleg igencsak meglepődne: a fesztivál még a pár évvel ezelőtti önmagához képest is hatalmasra duzzadt, nemcsak a kiállítók, de az elfoglalt területek, programok és egyéb, lazábban kapcsolódó rendezvények számát tekintve is.

A Budavári Palota déli felét bekebelező rendezvényen 194 kiállító stand (ennek kb. 90 százaléka boros, a maradék mindenféle egyéb, a borkultúrához kapcsolódó dolgokkal foglalkozik) várja majd a kezükben poharakkal mászkáló vendégeket. A Nemzeti Galéria és az Országos Széchényi Könyvtár körüli teraszok (Savoyai terasz, Oroszlános udvar, Halászó fiú terasz, Hunyadi udvar) legkésőbb péntek estére megint úgy meg fognak telni, hogy nem lehet majd rendesen elférni. (A kiállítók teljes listája itt.)

Az idén hosszú évek után ismét nem kóstolójegyes, hanem készpénzes rendszerben zajlik majd a fizetés, ami mindenképpen jó hír, ezt az egy változást leszámítva azonban gyakorlatilag minden marad a régiben.


Gasztronómia: sztárséfek és sajtverseny

Komoly tematikus program várható sztárséfek közreműködésével, a középpontban az itthon egyelőre kevéssé ismert portugál konyhával. A séfek között Takács Lajost (Laci! Pecsenye!), Fülepi Kálmánt (nU Bisztró), Ádám Csabát (Olimpia) találjuk a Gault & Millaut főszerkesztőjével, Molnár B. Tamással kiegészülve. Az ételek között pedig a portugál konyha olyan emblematikus alapanyagait, mint a bacalhau, többféle kagyló, disznóköröm, pacal, különböző tengeri halak.

Idén először, a fesztiváltól függetlenül, de azzal részben párhuzamosan megrendezett Nemzetek Sajtversenye is megtalálható lesz a várban. A szeptember 4-10-ig tartó versenyen 15 ország évszázadok óta hagyományos technológiával készülő sajtjait mutatják be, olyanokat, mint a belga Chimay, a holland Old Amsterdam, a spanyol Manchego, az olasz Burrata. Magyarországról a Lajta nevű pasztörizálatlan sajt vesz részt a versenyben.

Kultúra

Akár tetszik, akár nem, ezekhez a fesztiválokhoz úgy hozzátartozik a több színpados koncertsorozat, mint falunaphoz a Szintetizátoros Ember, akitől tizenegy után lehet számot kérni. A programok gerincét a folk és a jazz alkotja, a borsznobizmus és a zenei sznobizmus kétségtelenül létező közös halmazára alapozva a műsort.

Helyszínek:

A Budavári Palota teraszai

Nyitva tartás:

szept. 11–12., szerda-csütörtök: 14.00–23.00
szept. 13., péntek: 12.00–23.00
szept. 14–15., szombat-vasárnap: 10.00–23.00


Árak:

Ötnapos bérlet: 7500 HUF
Napijegy: 2800 HUF

Esőkabát: 100 HUF

A jegyekhez jár kóstolópohár, pohártartó, valamint a Budapesti Történeti Múzeum állandó kiállításaira ingyenes belépő.