A marketingesek győzelme a teák felett

A múltkor megnéztünk pár filteres feketét, most elővettük a zöldeket. Amikor fehér köpenyes tudósok nagyszerű kutatási eredményekre hivatkozva tanulmányokat publikáltak arról, hogy milyen csodálatos dolog a zöld tea, megelőzi a rákot a benne levő rengeteg antioxidáns, égeti a zsírt stb., akkor nyilván az összes nagy teaforgalmazó ráharapott a dologra, és mindenhol szépen elkezdték teríteni a filteres változatokat, amik persze pontosan ugyanolyan minőségűek voltak, mint a fekete teák.

Ez pont annyival volt ironikusabb fordulat, mint amennyivel nagyobb macerának számít a zöldteázás a feketeteázásnál: a zöldteások egyáltalán nem viccelnek, ott a teabuzéria teljes pompájában tud kibontakozni. Kezdve a körülményes elkészítéstől (ha a víz túl forró, nem lesz jó ízű a tea), folytatva a sokkal precízebben betartandó kiáztatási idővel, és befejezve a teasznobéria Mount Everestjével, a hetedik kerületi garzonban japán teaceremóniát celebráló lenszoknyás kulturális antropológia hallgatókkal.

A zöld (és a fehér) tea tényleg a legklasszabb dolog, amivel egy rendes teás komolyabban ismeretségbe kerülhet, ha van elég türelme és pénze a finomabbnál finomabb füvek beszerzéséhez, amik talán a legjobb, legdrágább darjeelingekkel vannak egy szinten, de inkább azok fölött pár fokkal.

Ezért is sokkal viccesebbek ebből a típusból a filteres és ízesített megoldások, amiket most megnéztünk.

Túl nagy különbségekre az ember eleve nem számít. Nemcsak azért, mert megtanulta, hogy ebben a ligában minden a megbízhatóan gyenge színvonalat képviseli, de azért is, mert ha megnézzük a filterek tartalmát, akkor azt látjuk, hogy mindegyikben ugyanaz a törmelékes, fűrészporos teaőrlemény van. Minimális különbségek akadnak persze, a Lipton például nagyobb darabokat jelent (a nagyobb darab itt a többihez képest értendő, vagyis nem liszt finomságú őrlemény), és valamivel sötétebb színe is van. A Pickwick színe egészen világos, talán a benne nagyobb sűrűségben előforduló sárga színű portól, amiről csak komoly laboratóriumi vizsgálat deríthetné ki, hogy micsoda. Szóval nagyjából mindegyik ugyanaz a por, a kérdés csak annyi, hogy a díler melyiket ütötte föl jobban valami más, olcsóbb cuccal (mintha ez a szintű zöld tea olyan bitang drága lenne, hogy ócsítani kelljen).

Letaglózó különbségekre nem számítottunk, de arra sem, hogy alig lesz valami említésre méltó. Pedig ez történt.

Forrás: Táfelspicc

Lipton Green Tea Nature

Ugye az utóbbi években kitalálták a ravasz teamarketingesek a termékfejlesztőkkel karöltve, hogy trendivé kell tenni a filteres teát, meg kell emelni a teaivók körében elég alacsony presztízsét (az elég alacsony itt eufemizmus arra, hogy nem létező). Mivel lehet ezt megoldani? Úgy, hogy jobb minőségű teát tesznek a filterekbe, vágja rá a marketingben nem túl járatos olvasó, aki sajnos téved. Mert ezt úgy lehet megoldani, hogy áttervezzük a filtert, ami az évtizedek óta megszokott forma után ilyen nagyon trendi tetraéder lesz, amitől egyszerűen mindenki akarni fog belőle, mondván: "Azt a kutya mindenségét, ha a filter ilyen igényes alakú lett, bizonyára a bele kerülő tea is sokkal finomabb." Na, ebből a szériából való ez a tea is.

Illat: Kicsit citromos, egy pillanatig megfordul a fejünkben, hogy véletlenül mégsem natúrt vettünk, hanem a teagyártás egyik legsötétebb zsákutcáját jelentő ízesített zöld teák egyikét, de aztán mégsem.

Íz: Nem rossz, bár a kelleténél több benne a hosszú áztatás után jellemzően előjövő kellemetlen, fémes-savas íz (csak itt ugye nem volt hosszú az áztatás, tehát ez tulajdonképpen ilyen bónusz lehet, hogy ne kelljen olyan sokat várni a finomságra).

Forrás: Táfelspicc

Tetley Green Tea

Illat: Képtelenség fölfedezni bármi említésre méltót, pedig fél óráig mást se csináltunk, csak szagolgattuk.

Íz: Pontosan ugyanolyan, mint a Greenfield.

Forrás: Táfelspicc

Greenfield Flying Dragon

Illat: Nagyon finom, lágy, frissen szárított szénára emlékeztet.

Íz: Pontosan ugyanolyan, mint a Tetley.

Forrás: Táfelspicc

Pickwick Green Tea Pure

Illat: Semmi, nulla, zéró. Kicsit megdöbbentő, hogy lehet valaminek ennyire semennyi illata.

Íz: Az sincs neki sok, ami van, az is inkább ilyen halas aroma, mint amit a lenmagolajban lehet érezni.

Forrás: Táfelspicc

Twinings

Ez volt a kakukktojás. Gunpowder típusú tea, azaz összegöngyölített levelekből áll, nem is filteres, hanem dobozos, tehát elvileg alapból jobb minőségű a filteres teáknál, gyakorlatilag viszont ittunk már feketéből is ilyen kategóriát, úgyhogy a filter hiánya egyáltalán nem garancia a minőségre.

Illat: Kellemes, füstös, beül az orrba, kicsit tolakodó.

Íz: Ennek van a legerőteljesebb íze, egy szinten van a közepesnél kicsit rosszabb bármilyen zöld teákkal. Füstös, határozott zamata van, rendes zöld teát idéz, bár egy jobb minőségű teához képest elképesztően brutális benne minden, semmi kifinomultság vagy árnyalat, egyszerű ez, mint a bot.