183 éves a menyasszony és a vőlegény

Vágólapra másolva!
A világ egyik legöregebb "ifjú" párja esküszik egymásnak örök hűséget: a menyasszony és a vőlegény együtt 183 évesek. A ceremónia Új-Zélandon lesz, a 99 éves Jim Corringe és a 84 esztendős Dinah Leach gyermekeik, unokáik, dédunokáik és ükunokáik körében vasárnap kelnek egybe egy  öregotthonban, amelynek mindketten lakói és ahol megismerték egymást.
Vágólapra másolva!

Az 1904-ben Londonban született és 1949-ben Új-Zélandra kivándorolt Corringe-nek második, az ugyancsak Nagy-Britanniában született Leachnek pedig a harmadik házassága lesz a vasárnapi esküvő. Barbara Stanton, az öregotthon egyik nővére szerint a pár egészséges, és a vőlegény - aki hét hónap múlva tölti be 100. életévét - korához képest "igen mozgékony".

A férfi lánya, Janet Whiffin elárulta, apja hetenként háromszor autóbuszon a városba megy, és ott egy kocsmában megiszik egy pohár sört. Szokásáról azonban a házasságkötés után lehet, hogy le kell mondani. Amikor ugyanis Corringe a minap azt mondta menyasszonyának, hogy másnap kimegy a városba egy pohár sörre, Dinah így felelt: "Ezt nem fogod megtenni." Az asszony elmondta az új-zélandi televíziónak, hogy vőlegénye pénteken még elmehet a kocsmába, de szombaton már nem. "Nem akarok macskajajos férfival az oltár elé lépni" - közölte szigorúan.

Az asszony a sörvita ellenére bizakodó a harmóniát illetően. "Már nagyon hosszú ideje ismerem őt, és igen jól kijövünk egymással" - mondta Dinah, amihez viszont 99 éves vőlegénye hozzátette, hogy közös gyermekeik nem lesznek.