Vágyom, tehát vagyok

Joris-Karl Huysmans nincs divatban. Nincs kerek évfordulója. Nem Nobel-díjas. A fordító, Kosztolányi sem jubilál. Mi lehet mégis az oka, hogy a Lazi kiadó épp most jelentette meg A különcöt? Az, hogy jó könyv. És aktuális.

Aligha lehetett volna A különc második hazai kiadására alkalmasabb időt találni, mint az újabb "századvég" utáni éveket. Igaz ugyan, hogy a 20. század végén a világ nem csak esztétikailag volt igazolható, ezért nem hozott újdekadenciát sem, de ma is tartja magát számtalan kopott előítélet és törzsökös korlátoltság. Érdekes tehát a kísérlet: megérthető-e ma a 19. század végének világérzése, a középszerűségtől és a szellemi terméketlenségtől való rettegés; a művészettel történő azonosulás és a mesterségesért való rajongás; a hangsúlyozott életuntságban és a patologikusban megtalált önkifejezés; a harcos ateizmus és a pusztulás kultusza?

Joris-Karl Huysmans A rebours című botránykönyvét (ma inkább kultuszműnek mondanánk) 1921-ben fordította Kosztolányi Dezső, ekkor ki is adták, de aztán a szerzőnek csaknem nyolcvan évig nem jelent meg önálló kötete itthon. Pedig a korabeli megjelenés nem keltett megütközést Magyarországon, sőt a kritikusok inkább óvatosan hallgattak róla, egyedül a Nyugat közölt - elismerő - recenziót a könyvről. Maga Kosztolányi sem tett említést sehol a műről és Huysmansról, pedig A különc Kosztolányi egyik legbravúrosabb fordítása.

leftLazi, 2002, 199 oldal, 1235 Fthttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=57193%26tag=1

A regény hőse Des Esseintes herceg, a család utolsó örököse, aki ráunva párizsi szeretőire és a társasági életre, vidékre költözik. Ezzel a valóságból is kilép, vidéki házában mindent maga igyekszik leképezni, hiszen "szemében a mesterkéltség volt az emberi szellem megkülönböztető jele", amellyel kedve és hangulata szerint alakíthatott mindent a természet "tájainak és egeinek undorító egyformasága" helyett.

Otthonában minden mesterséges: ebédlője egy hajókabin pontos mása, falain kikötői árjegyzékekkel, akváriumra nyíló ablakkal, a vízben műhalakkal. Hálószobája kolostori cella, melyben a meszelést finom vászonborítás utánozza. Dolgozószobája - túlfinomult szinesztéziával - narancssárga és kék, természetellenesen zajtalan, a hangokat a házban mindenfelé párnázott folyosók nyelik el. Kertjének látványa a szénporral behintett sétányoktól, a ciprusok sötét tömbjétől, a tintával teli medence fodrozódásaitól álomszerű. Az ételek, italok és az asztalnemű is feketék, neurotikus fantáziával alkot tehát mindent újra.

Képzelete segítségével a valódinál sűrűbb világot teremt, vízióiba - és egypéldányos művészkönyveibe - merülve igyekszik átlényegülni, életuntságát elűzni, korábbi szerelmeit és a lelkükkel való üzérkedéseit elfelejteni. Felidézett élményei ingerlőbbek a megtörténteknél, de önnön létezését csak valódi vágyakkal igazolhatná, ezek azonban kiapadtak, helyettük íz- és illatkompozíciókban próbált örömöt lelni addig is, amíg a létezés szokványos formái helyett elérte valami más, és "végre kezdődött a betegség, ismeretlen tünetekkel kísérve". De ezt az utolsó próbálkozását meg kellett szakítania, mielőtt - az igazságot kizárólag önmagában keresve - felőrlődött volna, és visszatért az emberek közé.

"Regények-e egyáltalán?" - kérdezte Szerb Antal Huysmans könyveiről írva, de A különc viszonylagos cselekménytelensége ma már nem meglepő. Huysmans szinte enciklopédikus összegzést ad a kor világképéről, az ember lelki életének felfogásáról, a pozitivistáktól Freudig, és a századvég művészeti irányzatairól, a naturalizmustól a szimbolizmuson át már-már a szürrealizmusig.

A regény olvasása közben érdemes figyelni és felfedezni e jegyeket, és azt, ahogyan ezek Huysmansnál feloldódva új egységbe állnak össze, a meghasonlott herceg sorsán keresztül felvillantva a - bibliai értelmű - örök időt.