Iharos: Nem vállalom!

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava

A magyar olimpiai csapat elutazása előtti utolsó pillanatban mint a bomba vágódott a sportolók közé a hír: Iharos lemondott!

Iharos, csapattársai és az edzőjük




A magyar atlétika büszkeségének és első számú olimpiai bajnokjelöltjének a távolmaradását a hivatalos kísérők igyekeztek titokban tartani. Érdeklődésünkre kitérő válaszokat adtak. Az igazságot azonban még ilyen esetben sem lehet elhallgatni. A budaörsi pályaudvaron végérvényesen kiderült, hogy Iharos nem utazik Melbourne-be.

A váratlan és meglepő hír után felkerestük Iharos Sándort lakásán. A kitűnő versenyző a következőkkel indokolta meg a lemondását:
Nem vállalom az olimpián való szereplést, mert úgy érzem, hogy formán kívül vagyok. Miután lelkiismeretesen nem ígérhetem azt, hogy a várakozásnak megfelelően szerepelek, az utazást inkább lemondtam. Azt a hatalmas dollár összeget, amelybe a kiküldetésem került volna, fordítsák inkább külföldi orvosságokra, a szabadságharcban megsebesült honfitársaim életének megmentésére.

Ezek szerint tehát az olimpiai győzelmi remények száma tovább csökkent. Iharos álláspontját azonban becsüljük és példának állítjuk a magyar sport jelenlegi vezetői elé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!