A magyar munkások mélységesen elítélik a poznani provokációt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:

A poznani provokáció nagy visszhangot váltott ki a magyar dolgozók körében. A munkahelyeken tartott gyűléseken elítélték a provokációt és kifejezték mély együttérzésüket a lengyel néppel.


A Budapesti Gáz- és Kokszművek dolgozói lapunkhoz intézett táviratukban hangoztatják: "Biztosítjuk a Lengyel Népköztársaság dolgozó népét, hogy a legélesebben elítéljük és megvetjük az ellenséges ügynökök által előidézett zavargásokat. Tudjuk, hogy a párt, a munkásosztály ereje kellő feleletet ad a provokátoroknak."


- Ez a támadás - írják a Gödöllői Gépállomás dolgozói - nemcsak a lengyel nép ellen irányult, hanem meg akarta akadályozni az SZKP XX. kongresszusa által célul kitűzött elvek valóra váltását.


A Vegyiműveket Tervező Vállalat dolgozói: mérnökök, technikusok a következőket írják a Szabad Népnek: "Élesen és határozottan elítéljük az ellenséges ügynökök galád poznani provokációját, amely emberéleteket oltott ki. A poznani események azt mutatják, hogy a dolgozó nép megátalkodott ellenségei, a hatalomból kivetett kizsákmányoló osztályok képviselői minden alkalmat megragadnak a békés építőmunka megzavarására. Ezúttal sem sikerült és a jövőben sem fog sikerülni egyetlen kísérletük sem."

A továbbiakban a levél azt fejtegeti: "Őrködni kell, nehogy az ellenség a XX. kongresszus után kibontakozó széles demokratizmust arra használja fel, hogy hátba támadja a demokráciát.


A poznani események arra figyelmeztetnek: tovább kell haladni a XX. kongresszus útján, küzdeni kell a hibák ellen, tovább kell szélesíteni a proletárdemokráciát, de el kell határolni magunkat minden olyan hangtól és kísérlettől, amely akarva-akaratlan ellenségeinknek használ."

Korábban:

Józef Cyrankiewicz a poznani eseményekről

Ellenséges ügynökök zavargásokat provokáltak Poznanban

Lengyelországi tudósításunk

A néphatalom fejszése - Tischler János cikke a poznani eseményekről