Válogatott labdarúgóink kéthetes portyájának legfontosabb tapasztalatai

Vágólapra másolva!

Népsport:

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton hajnalban jött haza kéthetes portyájáról. Fáradtan érkeztek meg a játékosok. Szerdán későn kerültek ágyba, pénteken korán keltek és csaknem teljes 24 órán át utaztak, a vasárnapi bajnoki mérkőzésekig rendelkezésükre álló idő aligha elegendő arra, hogy teljesen kipihenjék magukat. Jó teljesítményeket nemigen lehet várni tőlük vasárnap.

Az úton hazafelé főleg erről beszélgettek - a bajnokságról, az ezután következő nemzetközi szereplésről. Párizsban a repülőtéren a Racing néhány vezetője fogadta a csapatot és közölte, hogy csapatuk a legerősebb összeállításban jön Budapestre hamarosan.

De többször esett szó a válogatott csapat szerepléséről

és a válogatott keret tagjainak formájáról is.
- Lehetetlen, hogy ilyen nagy tudású játékosok elfelejtsenek futballozni! - Ez a kijelentés gyakran elhangzott a portya során. Ezen az alapon reménykedtek a játékosok és a vezetők a belgák elleni jobb szereplésben, a belgák elleni győzelemben az elutazáskor. Arra gondoltak, hogy néhány hete már rendszeresebben jártak edzésre és keményebb edzéseket folytattak a Bp. Honvéd legjobbjai is, s remélték, hogy ennek már a belgák ellen megmutatkozik az eredménye.

Nem mutatkozott meg. Nem is mutatkozhatott meg. A belgák elleni mérkőzésen különösen gyengén játszott a válogatott együttes. A mérkőzés második félidejében nagyon feltűnt az erőbeli hiányosság, márpedig erő nélkül a legnagyobb technikai és taktikai tudás sem érvényesülhet. Ezt tudomásul kell venni mindenkinek.

Ahogy a napok múltak, úgy javult a csapat formája is és az utolsó portyamérkőzésen - a lisszaboni vegyes csapat elleni találkozón - már

javuló játékot láttunk

a csapat egyes tagjaitól, s egyben az egész csapattól. Különlegesen erőteljes edzések ennek a portyának a során nem voltak. Titkos Pál állami edző semmivel sem tért el attól a könnyed edzési módszertől, amelyet Mándi Gyulától láttunk a közel-keleti portyán. A legtöbb edzésen - megítélésünk szerint - nem mozogtak annyit a játékosok, amennyi szükséges lett volna. Ez talán még a könnyed edzéshez szokott Honvéd-játékosokkal kapcsolatban érthető és indokolt, de nem az a többi sportkör tagjainál. Többen panaszkodtak közülük, hogy nekik ez az edzésmunka kevés, ennek a többszörösét szokták végezni edzéseiken. Külön edzeni azonban nem mertek, mert féltek, hogy megszidják s különcködőknek tartják majd őket.

Könnyed volt tehát az edzés, nem alkalmas arra, hogy tovább fokozzon egy meglévő formát, legfeljebb ahhoz volt elég, hogy - segítsen megtartani azt. Ez pedig azt jelenti, hogy nem a különleges edzések segítették a játékosokat és a csapatot ahhoz, hogy a portya végére javuljon.

De javult jó néhány játékos és javult az egész csapat játéka. Mi volt ennek az oka? Semmi más, mint az, hogy

két héten át valamennyien rendszeresen éltek,

étkezésük, napi elfoglaltságuk rendszeres volt. Ha pedig egyedül ez is elegendő volt jó néhányuknál a javuláshoz, ez azt bizonyítja, hogy idehaza előtte valóban - nem éltek eléggé rendszeres, eléggé megfelelő életmódot!

Érdekes tapasztalat volt ez, több vezető nem is egyszer célzott erre a hazautazás során. Így például Sebes Gusztáv, az OTSB elnökhelyettese, a portyacsapat vezetője is. Azt mondta Sebes Gusztáv, hogy szemmel láthatólag nagy akarással harcolt minden játékos a portya fontos mérkőzésein, s nem az akaráshiánya miatt nem ment legtöbbjüknek jobban. Nem az akarás hiányzott, hanem az erő. Fenyvesi gyengébb játékában nagy szerepet játszott az, hogy vizsgára készül. (Még kint is minden szabad idejében tanult, s a külföldi vezetők nagy elismeréssel beszéltek erről. Sajnálatos, hogy elég kevés, a jövőre így készülő élvonalbeli labdarúgónk van!) De miért nem játszott jobban Tichy, Machos, Palotás, Budai? Miért volt olyan erőtlen Szojka és Kocsis? Vagy Bozsik a belgák elleni mérkőzésen? Az A-válogatott keret tagjainak jó része - állapította meg Sebes Gusztáv - elkényelmesedett, elpuhult. Megfelelően rendszeres napi munkára, kemény edzésekre és sportszerű életmódra van szükség.

Nevelés kérdése ez,

s ebben nagy feladat vár a sportköri vezetőkre, különösen a szakosztályvezetőkre és az edzőkre. De nemcsak rájuk, a sportolók egész környezetére.

Sebes Gusztáv nem említette, de meg kell mondani, hogy vannak feladatai ezen a téren az OTSB-nek is, elsősorban a labdarúgó-osztálynak. Már régebben fel kellett volna figyelnie arra, hogy egyes élvonalbeli labdarúgók életmódja nem eléggé szabályozott, hogy náluk a munka és pihenés helyes egyensúlya erősen elbillent, s az edzések inkább könnyed szórakozások, mint kemény előkészületek. Észre kellett volna mindezt venni és - közbe kellett volna lépni. A Honvédban volt ez a legfeltűnőbb, de kisebb mértékben másutt is mutatkozott. A válogatott keret más sportkörből kikerülő tagjai sincsenek olyan erőben, amilyenben lenniük kellene nagy feladatok megoldásához!

A legtöbb kerettag nem állja az erős iramot, a legtöbb alulmaradt az összecsapásokban. Erőtlenség, puhaság látszik ezeknek a labdarúgóinknak a játékában. Feltűnő volt, hogy minden mérkőzésen alulmaradtak csatáraink az összecsapásokban, könnyedén eltolták, ellökték őket a labdáktól, feltűnő volt, hogy nem törtek erőteljesen előre, nem vállalkoztak a védők közti résekbe való betörésre! Ha valaki előretört, az legtöbbször fedezet volt vagy - hátvéd. Szégyen a csatárokra, hogy Berendinek, Bozsiknak, Lantosnak kell előretörnie és kapura lőnie! Szégyen, hogy a portugálok elleni válogatott mérkőzésen csak egy gólt tudtak elérni ilyen híres csatárok, s a másodikat hátvéd szerezte, méghozzá nem is szabadrúgásból vagy 11-esből.

Erő, erő és erő kell. Általános testfejlesztés, a ruganyosság, az erő fokozása. Kemény edzések, az akaraterő fejlesztése erős igénybevétellel és nagy önuralmat kívánó életmóddal - ez kell. Mindenkinek segítenie kell abban, hogy ez elérhető legyen.

Még mindig nem késő.

Nagy tudású labdarúgóink nem felejtettek el futballozni, csak letértek a helyes útról. Barcs Sándor, az országos társadalmi labdarúgó-szövetség elnöke különösen hangsúlyozta ezt hazafelé jövet, amikor a portya tapasztalatairól beszélgettünk vele.

Labdarúgásunknak még mindig elég nagy a tekintélye. A legtöbb szakember úgy tekinti idei gyatra eredményeinket, mint az átmeneti visszaesés jeleit és biztos benne, hogy megint kiemelkedő eredményeket ér majd el a magyar válogatott. A brazil labdarúgó-szövetség megbízottja többször is kijött a Lisszabontól elég messze fekvő Estorilba és meghívta labdarúgóinkat dél-amerikai portyára. Azt mondta, hogy ott alig várják a labdarúgás iránt érdeklődő milliók, hogy lássák Puskást, Bozsikot, Kocsist, Hidegkutit és még a többi magyar labdarúgót. Ez a brazil vezető egyszer magával hozta Ademirt, az ismert középcsatárt is, aki az 1950. évi világbajnokságon ugyanannyi gólt ért el, mint Kocsis az 1954. évin. A FIFA kongresszusán is, de Lisszabon utcáin is jól megmutatkozott a magyar labdarúgás iránti elismerés. Két tucat országból kaptak meghívást labdarúgóink a FIFA kongresszus napjaiban.

Ez a nagy tekintély a múltban gyökerezik, az olimpiai győzelemben, az angolok elleni diadalokban és más nagy sikerekben.

Nem elég azonban merengeni a múlt dicsőségén, játékosoknak és vezetőknek keményen szembe kell nézniük a való helyzettel. A játékosok kiválogatásában és felkészítésében a fiatalok oktatásában és nevelésében, a sportszerű felfogás kialakításában határozottan és bátran új utakra kell lépni. Ezt az utat azonban nemcsak a válogatott csapatban és közvetlen utánpótlásában kell járni, hanem labdarúgásunk legszélesebb rétegében is. Sokkal igényesebbeknek kell lennünk a labdarúgó-szakosztályokban folyó munkában a játékosokkal és a vezetőkkel szemben egyaránt.
Rajtunk múlik, hogy a múltnak lesz-e megfelelő folytatása, hogy

labdarúgásunk jelene és jövője

méltó lesz-e a közelmúltban elért magas színvonalhoz.
Mint valami csodát, úgy várták egyes vezetőink és játékosaink a fordulatot a belgák elleni válogatott mérkőzésen. A csoda elmaradt, mert csodák a labdarúgásban sincsenek. A sikerhez sok minden kell, elsősorban megfelelő előkészület és megfelelő életmód. Ez a kéthetes labdarúgó portya legfontosabb tapasztalata.

Pálfai János

Korábban:

Ismét a lesről

A labdarúgás időszerű kérdéseiről

Élsportolóink műveltségéről

Brüsszel-Párizs-Lyon

Portugália-Magyarország

Hogyan lehet megmenteni a magyar futballt?

Brüsszeli visszhangok