Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott kedden a papírformának megfelelően fölényesen, 15-4-re legyőzte a francia csapatot, ezzel az olaszok elleni csoportzáró mérkőzés eredményétől függetlenül biztosan ott lesz a sorozat júniusi, sanghaji Szuperdöntőjében.

Női Világliga európai selejtező, B csoport:
Magyarország - Franciaország 15-4 (4-1, 5-0, 4-0, 2-3)
a magyar csapat gólszerzői: Szilágyi 4, Gurisatti 3, Csabai, Menczinger, Horváth 2-2, Somhegyi, Máté 1-1

Bíró Attila játékosai a kilátogató szurkolók jóvoltából fantasztikus hangorkánban ugorhattak vízbe a margitszigeti Hajós Uszoda 33 méteres medencéjében. Az első magyar támadás villámgyors góllal zárult, erre a franciák még rögtön válaszoltak, ezt követően azonban beindult a henger: a nagyszünetig sorozatban nyolc hazai gól született.

A magyar együttes - amely két meghatározó játékosa, a kisebb sérüléssel bajlódó Bujka Barbara és Keszthelyi Rita nélkül szállt vízbe - a hatalmas előny ellenére sem állt le, minden vízbe ugró játékos maximális koncentráltsággal tette a dolgát, ezért a vendégeknek egészen a zárófelvonás közepéig várniuk kellett a második góljukra, pedig akkor már tizenkét találat volt a különbség.

Az utolsó negyedet végül a franciák nyerték, de így is fölényes magyar győzelem született.

"Sikerült magabiztos játékkal nyerni, tudatos elemeket gyakorolni és két fiatal játékosnak lehetőséget adni. Egy pillanatra sem engedtünk ki, szerencsére" - értékelt röviden az M4 Sport kamerái előtt Bíró Attila.