Min akadt ki Benedek segítője?

Dabrowski Norbert
Dabrowski Norbert
Vágólapra másolva!
Heves, de kevés konkrétumot tartalmazó nyilatkozatot tett péntek este Dabrowski Norbert, a pólóválogatott másodedzője, az Eger vezetőedzője. Egy újabb nyilatkozattal pontosította, mivel is van baja.

Dabrowski Norbert, az egri pólósok edzője péntek este keményen bírálta a szövetséget - csakhogy a kifakadásában semmi konkrétum nem volt.

"Amikor a szövetségben uralkodó állapotokról beszéltem, természetesen nem általában bíráltam a működést, nem az elnök és nem a pénztáros munkatárs tevékenységét kritizáltam" - mondta Dabrowski később, szombat este a Vlv.hu-nak.

Sőt, ami miatt kifakadt, ahhoz a szövetségnek "nincs közvetlen köze". Ugyanakkor szerinte hibásan működik "a játékvezetői kar, a bíróküldés és az ellenőrzés", ez pedig "árnyékot vethet az egész vízilabda-szövetségre".

Dupla rangadó, tisztázatlan szabály

Megnevezte a konkrét problémát is, miszerint "az egyik játékvezető, Dodog sporttárs a bajnokink előtt vezetett egy másik, női meccset. Az ilyen bíróküldés hibás, hiszen két rangadót egymás után ugyanaz a bíró nem vezethet".

Megjegyezte, hogy "nem a meccsel volt probléma, hanem a rendszerrel", és "a fókusz nem a játékvezetés minőségén van".

Dabrowski Norbert Forrás: Vlv.Hu / Stuber Sandor

Mondott más példát is: "A szezon elején két és fél órás értekezleten próbáltuk tisztázni, hogy ha labda nélkül kiállítás van öt méteren belül, oda lehet-e dobni rögtön az érintett játékosnak vagy nem. Erről meddő vita alakult ki, pedig feketén-fehéren nemzetközi szabály, hogy nem lehet odaadni, ez a szabály egyértelmű."

Ilyenre volt példa az Eger meccsén is, ám a bíró nem vonható felelősségre - állítja az edző -, mert döntési lehetősége van.

Régóta emészti magát

Dabrowski mégsem csupán a meccsen akadt ki, ezen már "öt-hat hónapja rágom magam. Most telt be a pohár".

Miután konkrétan nem beszélt a játékvezetésről a meccs után, a szövetség formailag nem büntetheti a trénert.