Ennyivel jobbak a szerbek - interjú Benedek Tiborral

Benedek Tibor Budapest, 2014. július 27.
Benedek Tibor szövetségi kapitány a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának döntőjében vívott Magyarország - Szerbia mérkőzésen a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2014. július 27-én.
Budapest, 2014. július 27. Benedek Tibor szövetségi kapitány a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának döntőjében vívott Magyarország - Szerbia mérkőzésen a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2014. július 27-én. A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett, miután 12-7-re kikapott a címvédő szerb csapattól. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az Eb-ezüstérmes pólóválogatott szövetségi kapitánya, Benedek Tibor szerint lehetetlen két héten át fenntartani egy harcos lelkiállapotot, így a döntőben a csapat már nem tudott elég dühös lenni. Ennek ellenére Budapesten nem volt más választásuk, minden meccsen a maximumot kellett nyújtaniuk. 

Ha most kezdenénk a döntőt, tudja már, mit csinálna másképpen? Vagy ez volt a maximum?

Előbb meg kellene néznem a meccset ahhoz, hogy az esetleges taktikai változtatásokról tudjak beszélni. Alaposan felkészültünk, de így is követtünk el hibákat: az elején rosszak voltak a lövéseink, tehát közelebb kellett volna kerülni a kapuhoz. A meccs előtt úgy számoltam, hogy ha sikerül tartani őket az elején, akkor a meccs második fele a miénk lesz, ugyanis tudtam, hogy a csoportmeccs veresége miatt most ők lesznek harapósabbak, bármennyire is harapunk mi. Ez a tendencia látszott is, valóban feljöttünk a meccs derekán, csak nem sikerült jól kezdenünk.

A szerbek a meccs elején sajátos figurát játszottak meg a fóroknál, keresztbe ívelték a labdát a kapu előtt, a hosszú kapufánál lévő támadóhoz. Ez mennyire számít újításnak?

Mindig is ezt csinálták a szerbek, annyi volt csak újdonság, hogy az ember, aki behúzta a kapuba, eddig a másik kapufánál helyezkedett. Ezzel megleptek bennünket, jól csinálták, mi pedig kicsit le voltunk lassulva. Ezt azonban megbeszéltük, lereagáltuk. Fel is javult a végén hátrányos védekezésünk, amennyiben oda lőtték a labdákat, ahová mi szerettük volna, más kérdés, hogy tegnap annyira elkapták a fonalat, hogy ezek a lövéseik is bejöttek.

Hozott más taktikai újdonságot is az Eb a tavalyi vébéhez képest?

Én láttam változásokat, mi is nagyon sokat fejlődtünk taktikailag, miközben meg is erősödtünk.

Taktikázás a Szerbia elleni döntőben Forrás: MTI/Kovács Tamás

Steinmetz Barnabás azt mondta [lásd a keretes írásunkat], hogy meg kell tanulnunk a harciasabb, brusztolós pólót, ha meg akarjuk verni a szerbeket. Tart ez a tanulási folyamat? Elvégre az Eb-n, például az olaszok ellen megvolt ez a fajta játék is.

Nem folyamat ez, inkább egy hullám. Nem tudsz fenntartani két héten át egy harcos lelkiállapotot, és ez még a szerbekre is igaz - amikor nem tudtak úgy küzdeni, ikszeltek, kikaptak. Mi hat meccsen át nagyon erősek voltunk, de a legutolsón nem tudtunk eléggé dühösek lenni. Mentálisan rengeteget kivett a zsinórban megnyert hat meccs.

Elég pluszerőt adott a csoportgyőzelemmel járó szabadnap? Jobb lett volna játszani az elődöntőért, így meccsben maradni?

Jó volt ez így, ahogy volt. A plusznapban pihentünk, és elkerültük a veszélyt, hogy ne jussunk be az elődöntőbe. Az egész torna közel volt az általam elképzelt tökéleteshez, úgy építettük fel az egészet, a médiával való kapcsolattartástól az edzéseken át mindent, ahogy terveztem. Minden tökéletes lett volna, ha megnyerjük az utolsó meccset.

A szerbeknek minden bejött ezen a döntőn Forrás: Origo

Inkább a torna végére kellett volna élesíteni a formát, vagy ez túl kockázatos volt az erős csoport miatt?

Itt, Budapesten nekünk nem volt más lehetőségünk, minden meccsen a maximumot kellett nyújtanunk. Világbajnokként érkeztünk ide, mindenki úgy volt vele, hogy ezt az Eb-aranyat meg kell szereznünk hazai pályán, ráadásul egy erős csoportban voltunk, ezért tudtuk: meg kell nyernünk ezt a hét meccset. De veretlenül megnyerni egy Eb-t hatalmas energiákat emészt fel.

A szerbek azt mondják, túl nagy volt rajtunk a nyomás. Szerepet játszott ez a döntőben?

Nem, tökéletesen használtuk a hazai pályát egészen a döntőig. Lubickoltunk abban, ahogy drukkoltak nekünk, a csapatnak nem terhet, hanem pluszerőt jelentett a hatezer néző. Vasárnap sem a nyomás miatt kaptunk ki.

A hangulat végig fergeteges volt Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ahogy nevezte, a Benedek-korszak első szakasza ezzel lezárult. Felteszem, a második szakasz vége a riói olimpia, a csúcspontja pedig egy aranyérem lehetne. Ilyen szempontból mit tanulhatunk az Eb-ből?

Komoly tanulság, amit a vébéről az Eb-re érkezve tapasztalhattunk: meg kell érteni, hogy a vb-győzelem nem megkönnyebbülést hoz, hanem pluszerőt kell meríteni belőle a munkához. Akkor lehetünk sikeresek az olimpián, ha a játékosok megértik, hogy folyamatosan, év közben is a maximumot kell hozniuk. A legnagyobb fegyvertény ez volna az egész fejlődési folyamatban.

Vasárnap a szerbeknek minden összejött, míg mi kevésbé voltunk élesek. Ennél talán kisebb a különbség a két csapat közt, de vajon be tudjuk-e őket érni Rióig? Elvégre ők még nem nyertek olimpiát, ami komoly motiváció nekik.

Sajnos azt kell mondanom, egyelőre ennyi a különbség a két csapat közt, ugyanis a Világliga-döntőn is hasonló volt a koreográfia, ráadásul ugyanígy, 12-7-re kaptunk ki. Ha nem vagyunk legalább olyan agresszívek, mint ők, akkor nincs esélyünk ellenük. Viszont a többiek is erősödni fognak, két év múlva sokkal jobbak lesznek a horvátok, a fiatal olasz csapat is megerősödik, hiba volna csak a szerbekre figyelni. Ugyanakkor számomra nagy öröm, hogy ismét arról beszélünk: van Szerbia és van Magyarország, két kiemelkedő csapat.

Meg kell tanulni antivízilabdázni

A kapitány a meccs után arra panaszkodott, hogy nem használtuk ki az emberelőnyös szituációkat, Decker Ádám pedig hozzátette, a szerbek közben remekeltek fórban, ami ugyanannyit számított. A védő ezzel együtt úgy érzi: "nincs bennem olyan hiányérzet, hogy valahol a felkészülés során hibáztunk volna, Tibor január óta készül erre a tornára, nem tudok olyat mondani, amit elmulasztott volna."

Steinmetz Barnabás szerint egyetlen dologban kell fejlődnie a magyar csapatnak: meg kell tanulnia antivízilabdát játszani. "A magyar vízilabda a fantasztikus ritmusáról, a csodálatos technikai megoldásairól híres, ebben a legjobbak vagyunk a világon, de ha rossz napot fogunk ki, megtörik ez a ritmus, és nem jönnek be a technikai megoldások, akkor elő kell venni egy másik játékot" - magyarázta a kétszeres olimpiai bajnok. "Meg kell tanulni brusztolni, akár antivízilabdát is játszani, meg kell tanulnunk kínlódva megverni az ellenfelet."

"Nem most találták ki a szerbek ezt" - jegyezte meg Steinmetz a szerbek által bevetett ravasz emberelőnyös figuráról. "A jó kinti lövők mellett mindig is tudatosan játszották ezt a kapufás játékot. Például a Montenegró elleni elődöntőben is többször próbálkoztak ezzel, a meccs első felében nem jött be nekik, de a végén például többek között ezzel sikerült nyerniük."