Fantasztikus siker: férfi gyorsváltónk bronzérmes

Kulcsszavak:Úszás Vizes vb, FINA2017, férfi 4x100 gyorsváltó, Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd. bronzérem, eredményhirdetés
Vágólapra másolva!
Vasárnap délután rendezték meg a 17. FINA vizes világbajnokság úszószámainak első döntőit és középdöntőit. Éremosztó számokban 400 gyorson Kapás Boglárka és Késely Ajna volt érdekelt, valamint a 4x100 méteres férfi gyorsváltóban a magyar négyes, amely mindenkit meglepett. Fantasztikus úszással, a magyar váltó bronzérmet szerzett, Kozma, Németh, Holoda és Bohus országos csúcsot úszva hozta a világbajnokság első magyar érmét. Ami a középdöntőket illeti, női 100 pillangóban Szilágyi Liliána, férfi 50 pillangón Cseh László nem jutott fináléba, női 200 vegyesen Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott a hétfői döntőbe.
Vágólapra másolva!

Az első arany a Duna Arénában

Időrendben az első budapesti úszó világbajnok a kínai Szun Jang lett, aki a 400 méteres gyorsúszás döntőjében csapott elsőként a célba 3:41.38-as idővel. A kínai az ausztrál Mack Hortont és az olasz Gabriele Dettit előzte meg. A háromszoros olimpiai bajnok nagyon meggyőző volt, nagyjából másfél másodpercet vert Hortonra, a legjobb idővel a döntőbe jutó osztrák Felix Aubock csak ötödik lett, egy másodperccel gyengébb időt úszva, mint délelőtt. A döntőbe nem jutott magyar versenyző.

A délután első magyar szereplője Szilágyi Liliána volt,

aki 100 méter pillangón versenyzett a középdöntőben.

Szilágyi a kettes pályán kapott helyet, a maga futamában az ötödik helyen végzett. 57.75-tel ugyan javított délelőtti idején a magyar versenyző, de összesítésben ez a kilencedik helyhez volt elég,

azaz kicsúszott a döntő nyolcas mezőnyéből. A legjobb idővel, 55.77 másodperccel a svéd Sarah Sjöström jutott a fináléba.

„Nem mondom, hogy nem vagyok bosszús, hiszen 11 századon múlt, hogy nem jutottam be a döntőbe, de a közönség valami fantasztikus, most is kiráz a hideg, ha a hangulatra gondolok. Leírhatatlan érzés ebben a közegben úszni, csak így tovább közönség, a folytatásban is kérjük a biztatást" – mondta Szilágyi Liliána az Origónak.

Cseh László: ráhangolódásnak jó volt

A férfiak 50 méteres pillangóúszásában Cseh László az első középdöntőben, a hatos pályán kapott helyet és 23.51-es idővel az ötödik helyen ért be, ami összesítésben a 11. helyhez volt elég. A legjobb idővel, 22.76-tal az amerikai Caeleb Dressel jutott a fináléba.

Cseh László szerint ez az 50 méter jó alap lehet 100-on és 200-on is Fotó: Mudra László - Origo

Cseh László szerint nem állt össze annyira jól a mozgása, mint délelőtt, de elmondása szerint ez az 50 pont jó lehet majd kezdésnek 100 méteren.

ez teljesen más műfaj, mint a 100, vagy a 200. A rajt és az első 15 méterem nem volt elég gyors, szerintem ezen múlt, hogy nem lett meg a továbbjutás" – mondta Cseh László az Origónak.

Két magyar egy döntőben

A nők 400 méteres gyorsúszásának döntőjében két magyar versenyzőért is szoríthattunk, Kapás Boglárka mellett Késely Ajna is bejutott a döntőbe.

A világbajnoki címet (ez volt neki a tízedik), nagyon simán az amerikai Katie Ledecky nyerte 3:58.34-es idővel, honfitársa Leah Smith és a kínai Li előtt. Kapás Boglárka az ötödik, Késely Ajna a hatodik helyen végzett, utóbbi egyéni legjobbjával. Mindketten remekül hajráztak és óriási üdvrivalgásban részesítette őket a közönség.

Kapás Boglárka a 400 méteres gyorsúszás döntője után Fotó: Mudra László - Origo

„Nem vagyok elégedett ezzel az 5. hellyel, főleg mert két és fél másodperccel elmaradtam az egyéni legjobb időmtől. Világversenyen még nem nyertem érmet ezen a számon, sajnos most sem sikerült, a holnapi 1500-ra viszont tökéletes bemelegítés volt. Azt már nagyon várom és ott bízom a jó eredményben, pláne több ezer fanatikus magyar szurkoló előtt" – mondta Kapás Boglárka az Origónak.

Hosszú Katinka már nem rohant, mosolygott

A magyarok által talán legjobban várt futam a női 200 méteres vegyesúszás második középfutama volt, amelyben két magyar, a legjobb idővel kvalifikált, világcsúcstartó Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna is helyet kapott.

Hosszú Katinka végig vezetve a legjobb idővel jutott a döntőbe, 2:07.14-gyel, másfél másodpercet vert a mezőnyre. Mögötte az amerikai Margelis jutott második legjobb idővel a fináléba, Jakabos Zsuzsanna a 12. helyen végzett, nem jutott be a hétfő délutáni fináléba.

Hosszú Katinka a 200 vegyes legjobb ideje után Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Mindenkitől szeretnék elnézést kérni, amiért délelőtt átszaladtam a vegyes zónán és nem nyilatkoztam, de nyolc nap versenyzésről van szó és próbálok regenerálódni, minél előbb és minél többet. Ami az úszásomat illeti, örülök, hogy jobban sikerült, mint a délelőtti, jobban koncentráltam, mint az előfutam során. Ennyi ember elé kisétálni, úszni és érezni a szeretetet, az viszont leírhatatlan, már a parton majdnem könny szökik a szemembe. A vb előtt a brazil úszó barátaimtól kérdeztem, hogy milyen volt Rióban, hazai közönség előtt szerepelni, azt mondták, hogy nem tudják elmondani, át kell élni. Most már tudom, miről beszéltek" – mondta Hosszú Katinka az Origónak.

Jakabos Zsuzsanna tudott mosolyogni Fotó: Mudra László - Origo

„Úgy érzem kiúsztam magam, de nyilván szerettem volna becsusszanni a döntőbe, így egy kicsit szomorú vagyok. Tudom, hogy a közönséget már délelőtt is említettem, de egyszerűen hihetetlen, ami itt van, ez a hangulat, ez a szurkolás, valami elképesztő. Örülök, hogy ezt átélhetem és boldog vagyok, hogy még többször lesz lehetőségem a medencébe ugrani a világbajnokságon" – mondta Jakabos Zsuzsanna az Origónak.

Káprázatos siker a végére

A férfi 4x100-as gyorsváltó zárta a magyar érdekeltségű futamokat, Kozma Dominik az Egyesült Államok mögött második helyen adta át a váltót Németh Nándornak, aki remekül tartotta a csapatot, a harmadik helyen tudott beugrani Holoda Péter. Nagyon összesűrűsödött a mezőny, Bohus Richárd a hatodik helyen váltott, de

fantasztikus úszással a harmadik helyre hozta be a váltót. Megszületett az első érmünk, bronzot úsztak a fiúk! Mondani sem kell, újabb osrzágos csúcs született a délelőtti előfutamot követően.

Kozma Dominik első emberként 48.26-ra javította a délelőtt felállított 48.61 másodperces országos csúcsát, míg a négyes is új nemzeti rekordot ért el 3:11.99 perccel, fantasztikus. Korábban magyar férfi váltó sohasem állhatott világbajnoki dobogón.

Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter és Bohus Richárd hozta az első magyar érmet Fotó: Mudra László - Origo

A váltó tagjai boldogan nyilatkoztak az M4 Sportnak! Kozma Dominik: „Ez hatalmas, ez a világ egyik legkeményebb versenye". Németh Nándor: „Nagyon boldog vagyok, döntőbe szerettünk volna jutni, és harmadikok lettünk. Nekem tizenhét évesen ez a bronzérem, nem jutok szóhoz."

Fantasztikus siker: Németh Nándor, Kozma Dominik, Bohus Richárd és Holoda Péter az érmekkel Fotó: Mudra László - Origo

Holoda Péter: „Az utolsó tizenöt méter fájt rendesen, de Ricsinek be kellett érnem, inkább nem akartam kizáratni a váltót, odatettem a kezem a falhoz."

- mondta az Origónak Bohus Richárd.

A pontos végeredmény:

1.Egyesült Államok (Caeleb Dressel, Townley Haas, Blake Pieroni, Nathan Adrian) 3:10.06 perc
2. Brazília (Gabriel Santos, Marcelo Chierighini, Cesar Cielo Filho, Bruno Fratus) 3:10.34
3. MAGYARORSZÁG (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd) 3:11.99

A női 4x100-asok versenyében amerikai siker született, Ausztrália és Hollandia előtt. A férfi 100 méteres mellúszás döntőjébe a brit Adam Peaty jutott be legjobb idővel 57.75-ös világbajnoki csúccsal. Itt nem lesz magyar érdekelt, miután Gyurta Dániel nem jutott el a középdöntőig.

Eredmények:

400 m gyors:
1. Szun Jang (Kína) 3:41.38 perc
2. Mack Horton (Ausztrália) 3:43.85
3. Gabriele Detti (Olaszország) 3:43.93

4x100 m gyorsváltó:
1. Egyesült Államok (Caeleb Dressel, Townley Haas, Blake Pieroni, Nathan Adrian) 3:10.06 perc
2. Brazília (Gabriel Santos, Marcelo Chierighini, Cesar Cielo Filho, Bruno Fratus) 3:10.34
3. MAGYARORSZÁG (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd) 3:11.99

Nők:
400 m gyors:
1. Katie Ledecky (Egyesült Államok) 3:58.34 perc
2. Leah Smith (Egyesült Államok) 4:01.54
3. Li Ping-csie (Kína) 4:03.25
..5. KAPÁS BOGLÁRKA 4:04.77
6. KÉSELY AJNA 4:05.75

4x100 m gyorsváltó:
1. Egyesült Államok (Mallory Comerford, Kelsi Worrell, Katie Ledecky, Simone Manuel) 3:31.72 perc
2. Ausztrália (Shayna Jack, Bronte Campbell, Brittany Elmslie, Emma McKeon) 3:32.01
3. Hollandia (Kim Busch, Femke Heemskerk, Maud van der Meer, Ranomi Kromowidjojo) 3:32.64