"Győztes típusok vagyunk, fontos a csoportelsőség!"

FINA2017, Vízilabda Vizes VB, Franciaország-Magyarország, férfi vízilabda mérkőzés
Vágólapra másolva!
A magyar férfi vízilabda-válogatott hozta a kötelezőt, utolsó meccsén könnyed játékkal, 13–7-re legyőzte a franciákat. Mivel az olaszok csak nyolc góllal verték az ausztrálokat, Märcz Tamás együttese csoportlesőként végzett a B-jelű kvartettben. Boldog nyilatkozatcsokor a medence széléről.
Vágólapra másolva!

Ahogyan az várható volt, a győzelem nem, csak a különbség volt kérdés a magyar – francia találkozón, melyet gyakorlatilag az első negyedben le is rendezett Märcz Tamás legénysége, nyolc perc után ugyanis már 6–1-et mutatott az eredményjelző.

"Ezek a mérkőzések akkor lesznek jók, akkor lesznek értékesek, ha az elejétől fogva komolyan vesszük őket" – kezdte az értékelést a vegyes zónában Gór-Nagy Miklós, majd így folytatta:

ennek volt köszönhető a repülőrajt."

A franciák ellen elért magabiztos győzelem csoportelsőséget ért a magyar férfi vízilabda-válogatottnak Fotó: Mudra László - Origo

A kiütéses siker azonban elmaradt, főleg, mert a második félidőben a franciák is jobban játszottak, ezzel kapcsolatban az alábbiakat mondta Gór-Nagy az Origónak:

"Megvoltak a lehetőségeink a későbbiekben is, de azért ez a francia csapat egyáltalán nem rossz, ahhoz pedig pláne nem, hogy elővegyünk olyan dolgokat, amiket mondjuk edzésen lehetne gyakorolni. Magabiztosan játszottunk, jól reagáltunk a támadásaikra és a védekezésükre is, így összességében elégedett vagyok."

A találkozót négy góllal záró Vámos Márton az alábbiakat mondta a találkozót követően:

"A világbajnokságra a legjobb 16 csapat jut ki, így könnyű meccsről nem beszélhetünk. A miénk sem volt az, még ha esetleg kívülről úgy is tűnt. Viszont

de egyébként nagyon együtt voltunk, bizakodva várjuk a folytatást."

Decker Attila nagyszerű védésekkel mutatkozott be a világbajnokságon Fotó: Mudra László - Origo

A meccsen a magyar csapat kapujában Decker Attila is bemutatkozott, ráadásul több bravúrja is volt, ő érthetően duplán örült a lefújás után.

"Nagyon jó volt játszani, főleg, hogy

Mindig nehéz meccs közben beugrani egy mérkőzésbe, de legalább ezt is gyakorolhatom. Örülök, hogy többször hárítani is sikerült, most már csak egy jó eredmény kell az auszrálok részéről."

Nos, az auszik megtették, amit megköveteltünk tőlük, hiszen "csupán" 8 találattal maradtak alul az olaszok ellen, így megnyertük a csoportot.

Mezei Tamástól azt kérdeztük, mennyit jelent egy világeseményen ilyenkor néhány plusz szabadnap?

"Nem erről az oldaláról közelíteném meg ezt a kérdést, inkább onnan, hogy a három meccsünk alapján szerintem megérdemeltük a csoprotelsőséget. Számunkra mindegy, hogy pihenünk, vagy játszunk, szeretünk vízilabdázni, úgyhogy nem lett volna tragédia, ha vasárnap is medencébe kellett volna ugranunk. De mivel

Boldog vagyok, hogy sikerült."

A magyar szurkolók ezúttal is szenzációs hangulatot teremtettek a lelátóra Fotó: Mudra László - Origo

A sikeréhséget kedden lehet újra csillapítani, legközelebb ugyanis akkor szállnak harcba Märcz Tamás fiai, méghozzá a negyeddöntőben a Spanyolország – Oroszország találkozó továbbjutójával.